Amit Liszttől hallani

(Liszt Ferenc (Doborján, 1811�Bayreuth, 1886). A 19. század legnagyobb magyar zeneszerzője, egyben világhírű zongoravirtuóz. A modern zongoratechnika megteremtője, aki ugyanekkor Wagner mellett a modern zeneművészet egyik úttörője, szimfonikus költeményeiben és zenekari műveiben új stílust teremt. Nagy magyar hazafi volt, aki nemzetközi kapcsolatait a magyarság számára is gyümölcsöztette. Legismertebb művei küzül néhány: Tasso és Orfeus szimfonikus költemények, Dante és Faust szimfóniája, Szent Erzsébet legendája, Krisztus-oratórium, az Esztergomi mise, a Koronázási mise, továbbá magyar rapszódiái és zongoraversenyei.) 

Az „Amit a hegyen hallani" című szimfonikus költeményével nyílt meg hivatalosan a Liszt év, a zeneköltő születésének 200. évfordulójára emlékeztetve az országot és Európát. A hivatalos közlések mindegyike kiemeli Liszt Ferenc alkotói és előadói zsenialitását, mély vallásosságát (katolicizmusát) és európaiságát, amin alapvetően világszemléletét és korának nagy utazójaként Európa ismeretét kell érteni. Az eseményben külön hangsúlyt jelent az a jelenlegi európai szemeszter, melyben a soros uniós elnökséget Magyarország látja el. Ennek kapcsán nemcsak azt mutathatnánk be, mit adott a világnak Liszt, hanem örökbecsű gondolatai is idézhetők lennének. Mert sokat változott ugyan a világ, de pl. a zsidókról alkotott képe alig fest másként napjainkban: „El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." "A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja. A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul." (Die Israeliten) Liszt előtt Luther írásai sem szólnak másról: "A zsidók olyan megátalkodottak, hogy semmire sem figyelnek. Esküdözéseik senkit sem győznek meg. Ők egy ártalmas faj, mindenkit kiuzsoráznak és kirabolnak. Ha egy herceg vagy elöljáróság ezer forintot kap tőlük, 20 ezret csikarnak ki a fizetéskötelestől. Óvakodnunk kell tőlük." "Emellett sok zsidó van az országban, akik sok kárt okoznak. Ismernetek kell a zsidók gyalázkodását és erőszakra való hajlamát a Megváltó nevében napról napra. Emiatt Uraim, a hatalom nevében ne tűrjék őket el, hanem utasítsák ki őket. Ők a mi nyilvános ellenségeink, akik szakadatlanul gyalázzák Urunkat, Jézus Krisztust, Szűz Máriát kurvának nevezik és szent fiát fattyúnak, és minket a fattyú és a torzszülött jelzővel illetnek. Ezért bánjatok keményen velük, mivel mást sem tesznek, mint kínzó módon káromolják Urunkat, Jézus Krisztust, és megpróbálnak minket életünktől, egészségünktől, becsületünktől és javainktól megfosztani." Liszt nagy kortársa, a Himnusz születése okán épp most januárban ismételten ünnepelt Kölcsey sem ír másként: "Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll." A mai magyar értelmiség hallgat erről, s önmaga gondolata helyett még Lisztet sem meri idézni, pedig a zeneszerző jubileumi éve, vagy akár a Himnusz születésének évfordulója is jó alkalom lehetne erre. A történelmi egyházak a zsidó-kereszténységnek hódolnak, a tudós társadalom Akadémiáján dédelgeti a mélyen marxista filozófusokat (Budapest Heller Ágnest, a Debreceni Egyetem a maga Vajda Mihályát), az Orbán-kormány kulturális kormányzata (Szőts Géza államtitkárságával) pedig - felelősségre vonás helyett - a Műcsarnok igazgatói székébe emeli Gulyás Gábort. Európa szent tehene lehet az a gátlástalan zsidó, kiknek csoportjai láthatatlan háttérhatalmat alkotva fojtogatják létét, kultúráját, gazdaságát, ördögien gyalázzák hitét... Ezt a fajta zsidóságot nem szent tehénként magasba emelve, hanem sudrákként, az érinthetetlenek kasztjaként kellene kezelni - valahol legalul.

Dr. Nagy Attila orvos, közíró