Kontinuitás és diszkontinuitás az "orbáni forradalom viharában"

2010-12-26. 21:01 (kuruc.info)

Valamikor a '80-as években divatba jött a történészek körében a „kontinuitás és diszkontinuitás” fogalmainak használata.

Hogy miért nem találtak megfelelő magyar kifejezést e két szörnyűséges idegen szó helyett, most ne feszegessük, mindenesetre tény, hogy a kutatók arra akarták ráirányítani a figyelmet a „kontinuitás és diszkontinuitás” fogalmainak használatával, hogy egy-egy mégoly pusztító forradalmat követően, a jelentős változások mellett figyelemreméltóan sok az állandóság is.

Így többek között megfigyelhető a korábbi uralkodó osztályok bizonyos köreinek hatalomátmentése, vagy a korábbi államforma új köntösben történő újjászületése. Gondoljunk például arra, hogy az abszolutizmus ellen fellázadt angol forradalmárok végül Cromwell Olivér személyében maguk fölé emeltek egy minden korábbi királynál hatalmasabb uralkodót (igaz, protektornak nevezték, nem királynak). De eszünkbe juthat az is, hogy a királyság intézményét leromboló francia forradalom hullámain a csúcsokra jutott Napóleon is császárrá koronáztatta magát, illetve eszünkbe juthat Lenin vagy Sztálin, akik mindketten méltón nyerték el a „vörös cár” elnevezést. De a régi, állítólag lerombolt rendszer számos eleme még a legpusztítóbb forradalmak után is tovább él – figyelmeztetnek a történészek.

Mármost a Fidesz „kétharmados forradalma” semmiképpen sem tekinthető pusztítónak, mindamellett el kell ismerni: számos kedvező, a magyar nemzet érdekeit szolgáló változás történt tavasz óta. Gondolok itt legfőképpen a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadására, a Trianon-emléknap bevezetésére, az IMF-fel történő tárgyalások megszakítására, a rabló magánnyugdíjpénztárak megszüntetésére, az élősködő bankok, áruházláncok és biztosítók megadóztatására. Mindezek talán apró lépéseknek tűnnek , de hát az „adott nemzetközi viszonyok” a „realitások” figyelembe vételével ennyit lehetett elérni, mondják legalábbis a fideszes „forradalmárok”. De bárhogy is nézzük, kétségtelen, hála Istennek van „diszkontinuitás” a gyurcsányista és az orbánista rendszer között.

De nézzük meg, mi a helyzet a „kontinuitással” a „kétharmados forradalom” után. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem azokat a jelenségeket, amelyek a „régi és az új rendszer” közötti folyamatosságról árulkodnak. Íme:

1. A „régi rendszerben” bebörtönzött politikai foglyot, Budaházy Györgyöt az „új rezsim” sem hajlandó szabadon engedni, és az ellene felhozott vádak is ugyanazok voltak régen is, mint most.

2. Akár csak a gyurcsányista „ancien regime”, ugyanúgy a fideszes „forradalmi rendszer” is szeretné elhallgattatni az egyik legnépszerűbb, az igazság kendőzetlen kimondása mellett elkötelezett hírportált: a Kuruc infót. A weboldalunk ellen felhozott vádak (rasszizmus, antiszemitizmus, gyűlöletkeltés”) ugyanazok napjainkban is, mint a Gyurcsány-rezsim uralma idején.

3. Mind a „forradalom” előtt, mind azt követően az ország irányítói ellenségesen viszonyulnak a Magyar Gárdához, ráadásul mindkét „elit” ugyanazokat a kifogásait hangoztatja a szervezettel szemben.

4. Mind a „régi”, mind az „új rendszer” urai egyforma áhítattal, hasonló retorikával hódolnak a hazánkat felvásárló cionista vezető réteg előtt hanuka-, holokauszt- és egyéb ünnepségeken. Az „antiszemitizmus” (valamint az ahhoz kapcsolt „rasszizmus és gyűlöletkeltés”, mely szavak jelentését tavasz óta is ugyanazok határozzák meg, mint korábban) mind a „forradalom” előtt, mind azt követően továbbra is az egyik legsúlyosabb bűn Magyarországon.

5. Az úgynevezett holokauszt tagadását tiltó jogszabályt a ”régi rendszerben” hozták meg, de az „új rendszer” idején is megtartották – igaz, némi kiegészítéssel.

6. Mind a „forradalom” előtt, mind azután a hazánkat irányító „elit” Izrael feltétlen szövetségesének és barátjának tekinti magát. (Valójában persze inkább Izrael csatlósai vagyunk, amit sem a „forradalom” előtt, sem azután nem tanácsos bevallani, mert aki megteszi, az alaposan megnézheti magát.)

7. Az „ancien regime” vezetői ugyanúgy, ahogy a fideszes ”forradalmárok” egyformán hajlandók magyar katonák életét feláldozni Afganisztánban – vagy bárhol másutt - a Világbirodalom érdekében zajló hódító háborúban.

8. Mind a „régi", mind az „új rendszer” irányítói ugyanazzal a retorikával hirdetik, hogy hazánk számára a Cionista-Amerikai Birodalom keretein kívül nincs élet. Magyarán: mindkét rendszer urai egyaránt nélkülözhetetlennek tartják Magyarország NATO- és EU-tagságát, és egyformán érvelnek a „globalizáció előnyei” mellett.

9. Sem a bukott „gyurcsányisták”, sem pedig a diadalmaskodó „orbánisták” nem tartják szükségesnek a Magyarországot fojtogató adósságszolgálat felfüggesztését, és egyformán bolondoknak tartják azokat, akik szeretnék valamiképpen kiszabadítani hazánkat az adósságcsapdából.

10. Ha némiképpen különböző retorikát használnak is a „forradalom” előtti és utáni rendszer vezetői a nemzetközi pénzügyi intézményekkel kapcsolatban, a „régi és új elit” között teljes az egyetértés abban, hogy a nemzetközi pénzoligarchiával (IMF, Világbank stb.) szorosan együtt kell működnünk. (Vagyis lényegében el kell fogadnunk a diktátumaikat.)

11. Miképp a „forradalom” előtt, úgy a „forradalom” után sem lehetséges használni a „cigánybűnözés” szót, de a tiltás rávilágít a „kontinuitás” egy újabb jelére, nevezetesen arra, hogy a bűnöző cigányok ellen hatékonyan fellépni egyik rendszer sem képes. (A kisebb bolti lopások terén azonban az „orbánista” rezsim kétségkívül felmutathat némi eredményt.)

12. Mind a forradalom előtt, mind azután ugyanazok a „vezető” médiumok hintik az „Igét”, mint korábban, és ugyanúgy zajlik a legtöbb tévécsatornán keresztül a keresztény- és magyarellenes propaganda és az erkölcsi züllesztés, mint a „tavaszi fordulat” előtt. (Hogy a fideszes médiacenzorok az új törvény adta lehetőségekkel élve a züllesztő és magyarellenes médiumokra, vagy pedig a kevés számú hazafias újságra és hírportálra sújtanak-e le - esetleg mindkettőre -, az még egyelőre a jövő zenéje.)

Mármost, még ha elfogadnánk is, hogy 2010 tavaszán békés forradalom történt a szavazófülkében, a történettudomány bikkfanyelvén szögezzük le: amennyiben egy forradalmat követően a kontinuitás jelenségei messze számosabbak, mint a diszkontinuitásra utaló jelek, akkor vagy csak színjáték volt a meghirdetett „forradalom”, vagy pedig az új rendszer vezetői képtelennek bizonyultak véghezvinni az átalakítást. Perge Ottó