Felmegy a cukrunk
Egy barátom mesélte a történetet, amit most leírok.
Pár éve megjelent néhány ,,tisztességes" kereskedő Szerencsen és környékén.
Felderítették a nagyobb összefüggő cukorrépa földeket, gazdáikat megkeresték.
Ajánlatot tettek a földek két-három éves bérletére.

Előre kifizetik a bérletet,
a szerződés lejárta után a gazdáé marad a föld, szólt az ajánlat. Rendeltetésszerűen használják, nem lesz gond a talajjal. Vonzó volt az ajánlat, a bizonytalan termés helyett egy biztos bevétel, annyit hoz a bérlet, mint a jó termés esetén az átvevő ad. Ráadásul dolgozni sem kell, aggódni az időjárás miatt. A pénz is itt lenne, előre két három évre. Ki tudja, mi lesz itt két év múlva, ez meg biztos. Nem bíztak azonban a gazdák a tetűhintásokban, nincs jó hírük. Amerre járnak, kifizetetlen számlák, becsapott gazdák emlegetik őket. Mit tegyenek? Ügyvédek sora segít a szerződések megfogalmazásában.
Sikerül. Némi ajvékolás után aláírják a kereskedők a bérleti szerződéseket. Jön a vetés ideje. A magyar gazda kíváncsi, mit ültet a bérlő a földbe. Hiába adta bérbe, mégis csak az övé, az ő földje. Kimegy a határba, semmi mozgás. Kimegy másnap is, de semmi. Nem érti a dolgot. Az első évben az új ,,gazda" nem ültetett semmit. Aztán a másodikban sem. Nem azért bérelte a földet, hogy ültessen bele, fáradjon vele, naponta aggódva nézzen az égre, hol esőt, hol napsütést kérve a Teremtőtől. Más tervei voltak az új gazdának.
A cukorgyár az ősz beköszöntével várta a répát. Jött is egy kevés, a kicsiktől, akik nem adták bérbe a földet, illetve azoktól, akik nem hittek a kufároknak. Erre azonban nem lehetett alapozni a termelést. A környéken répa nincs, külföldről hozatni költséges. Csökken a termelés a gyárban. A feleslegessé vált dolgozóknak felmondanak. A harmadik évre addig jutott a dolog, hogy bezárták a gyárat. Nem érdemes cukorrépát termelni a parasztnak, ezért nem foglalkoznak vele, áll a hírekben. Ha nincs répa, nincs termelés, nem kell a gyár sem. Az üres gyárat őrzik, a fémek kelendőek a környéken. Az őrzés is tetemes összeg. Jön az ötlet, bontsuk le. Egyszeri költség, nincs vele többet gond. A jó ötletet hamarosan a tettek követik. Rohammunkában ledózerolják a cukorgyárat. Mire a régi gazda visszakapta a földet, lejárt a bérlet arra már fölösleges volt répát ültetni, nem volt hova, kinek leadni.
Fenti minta jól működik, behelyettesíthető a répa más terményekre is. A következmények láthatóak.
Munkanélküliség, emelkedő árak, elégedetlenség. Természetesen a valódi felelősök a háttérben
maradnak. Az általuk irányított médiában a hír annyi ezzel kapcsolatban, hogy a paraszt nem termel, nem éri meg neki, ezért kell nekünk többet fizetnünk a cukorért. Így lesz a parasztból bűnbak, akit naponta szidunk, ha elkészül a teánk, kávénk, vagy ha lesz még mit befőzni a nyáron. Zárójelben jegyezném meg, hogy az ősi,nálunk honos gyümölcsfák szaporítása is tilos. Csak az uniós fajtákat lehet szaporítani. Azt, amelyiket évente többször kell permetezni, mindenre érzékeny. Mákot is csak olyat ültethetünk, amit ők engedélyeznek. Fogalmuk sincs róla Brüsszelben, milyen íze van egy jó kis házi tökös-mákos rétesnek. Vajon a mi gyerekeink, unokáink tudni fogják?
G........
(E-mailben kaptuk olvasónktól)

Forrás: http://hunszkita.com/news.php?extend.304


Sok szeretettel és barátsággal: Fliszár Zoltán

Válasz

Az EU-nak és a zsidóknak köszönhetjük a cukordrágulást is


A petőházi cukorgyár bontása Mi lehet az oka annak, hogy hiánycikké vált a cukor Magyarországon és Európában egyaránt? Miért van az, hogy a néhány évvel ezelőtt még hét cukorgyárral büszkélkedő Magyarország cukorimportra szorul? Egyszerűnek tűnik a multinacionális vállalkozásokat okolni, és akik ezt teszik, nem járnak messze az igazságtól. A magyarázat azonban korántsem ilyen egyszerű. A történetben ugyanis a multikon kívül főszerepet játszik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), az Európai Unió, az időjárás és a pénzéhes spekulánsok hada is.
Cukorfelvásárlási láz tombol Magyarországon. Bár az édesítőszer ára régen látott magasságokban kilónként 300 forint felett jár, a nekivadult vevők egykettőre elkapkodják a boltok polcairól a csomagokat. Az élelmesebbek pedig már zsákszámra importálják a cukrot Horvátországból, Szlovéniából, sőt, Ausztriából, mert ott olcsóbb. Még a magyar gyártmányú kristálycukor is. Ami itthon 300 forintba, a környező országokban 210-270 forintba kerül. A viszonylag nagy árkülönbség oka az, hogy nálunk 25 százalék fogyasztási adó terheli az élelmiszereket, míg máshol kedvezményes áfakulccsal, Szlovéniában például csak 8,5 százalékkal adóznak. De miért hiánycikk Magyarországon és szerte Európában a kristálycukor?
Kezdjük a történetet a legelején. A második világháború után az európai országokban élénken élt az élelmiszerhiány emléke. Elhatározták hát, hogy polgáraikat többé nem teszik ki hasonló megpróbáltatásoknak. Az alapvető élelmiszereket (gabona, tej, cukor) előállító gazdákat pénzügyi támogatásokkal ösztönözték a termelés növekedésre, és vámokkal védték a külhoni versenytársaktól. Ezen elveket aztán az Európai Unió is átvette. A terv túl jól sikerült. A gazdák és az élelmiszeripar megerősödött, olyannyira, hogy 2000-re szűkössé vált számukra az európai piac. Itt jött a képbe a szabad világkereskedelem jelszavát zászlajára tűző WTO. A testület ugyanis ostorozta eleget az USA-t és az EU-t, hogy ők lehetőleg korlátok nélkül exportálnák termékeiket világszerte, ám saját piacukat tűzzel-vassal védik. A két érdek találkozott.
A magyar cukoripar végnapjai
Az unió így 2005-től fokozatosan megnyitotta a saját piacát a külföldi agrártermékek, így a cukor előtt. A döntés első pillanatra nem tűnt rossznak, hiszen cukornádból jóval olcsóbban lehet édesítőszert készíteni, mint cukorrépából, így a cukor fogyasztói ára csökkenni kezdett. A változásnak azonban ára volt. Mivel Magyarország is a közös európai piac része lett, itt is meg kellett nyitni a piacot az import előtt. Nem volt hát szükség annyi cukorra, mint korábban, ezért a felesleges kapacitásokat le kellett építeni, gyárakat kellett bezárni. Mivel a magyar cukoripart a rendszerváltás után az európai multinacionális cukoripari vállalkozások vásárolták meg, ők úgy döntöttek: hazai gyáraikat megtartják, az új tagállamokban lévők zömét pedig becsukják. Így maradt mára egyetlen hazai cukorgyár Kaposváron.
A változásokat csak a cukorrépa-termelők és a cukorgyárakban dolgozók érezték meg, de ők sem morogtak, mert Brüsszel bőséges pénzügyi kárpótlást fizetett. A fogyasztók számára az ellátás zavartalan volt, az árak pedig csökkenésnek indultak. Aztán 2009-ben az addig nyugodt piac világszerte kezdett felbolydulni. A nagy cukortermelő államokban az időjárás megtizedelte a cukornádültetvényeket és a cukorrépaföldeket, miközben a világ legnépesebb országainak, Indiának és Kínának a lakossága a gazdasági növekedés miatt egyre tehetősebbé vált, és egyre többet kezdett vásárolni az addig elérhetetlennek tartott édesítőből. A világ cukorkészletei emiatt csökkeni kezdtek, az árak pedig elindultak felfelé. Az emelkedés feltűnt a spekulánsoknak is, akik venni kezdték a cukrot a világ árupiacain, tovább gyorsítva ezzel a drágulást. Emiatt történt, hogy a cukor ára hosszú évekig 200-350 dollár közt mozgott tonnánként, ám mostanság már 800 dollár környékén jár.
A drágulás azokat az országokat hozta kellemetlen helyzetbe, amelyek többet fogyasztanak a cukorból, mint amennyit megtermelnek. Ilyen Magyarország is. A kaposvári gyár ugyanis a hatályos uniós szabályozás szerint a magyar fogyasztásnak csak a harmadát, 105 ezer tonna cukrot adhat el belföldön, a többit exportálnia kell. Nincs mese, a hiányzó 200 ezer tonna cukrot Magyarországnak külföldről kell behoznia. Ez azt jelenti, hogy ki kell fizetnünk a háromszorosra nőtt világpiaci árat, és a magas olajárak miatt igencsak megdrágult szállítás költségeit is. Erre a magas költségre rakódik még rá a más országokban alkalmazottnál jóval magasabb forgalmi adó is, így szökhetett hetek alatt 300 forint fölé egy kiló kristálycukor ára.
Meddig drágul még a cukor?
Nagy kérdés, vajon tovább folytatódik-e a drágulás. A magyarok szerint igen, hiszen amiatt veszik itthon és külföldön nagy tételben a cukrot, mert további drágulásra és hiányra számítanak. Ám aki cukrot spájzol be, rosszul teszi. A cukorpiaci vihar lassan lecseng. Az Európai Unió érzékelte a fenyegető hiányt, és döntött arról, hogy 800 ezer tonna cukrot önt a piacra. E lépés következtében napokon belül megtorpanhat az árak áruhiányból fakadó emelkedése. A világpiacról is kedvező hírek érkeztek. A nagy cukortermelő országok némelyike ugyanis biztató terméskilátásokról számolt be, ráadásul a vonzóan magas árak miatt a gazdák növelték az ültetvények vetésterületét. Elképzelhető, hogy a cukor világpiaci ára hónapokon belül csökkenésnek indul. A drága cukorból bespájzolni tehát semmiképpen sem érdemes.
Nagy kérdés, vajon Magyarország mit tehet a hasonló helyzet elkerülése érdekében? A válasz lehangoló: semmit. Betonba van öntve, hogy az egyetlen meglévő gyár akármennyi cukrot állít is elő, csak 105 ezer tonnát adhat el belőle az uniós piacon. Magyarország cukorgyárak építésével sem védekezhet, mert az ország számára a nemzetközi egyezmények pontosan akkora cukorkvótát engedélyeznek, mint amekkora az egyetlen megmaradt gyárnak van. A fogyasztó nem tehet sokat. Vagy kifizeti az időnként megdráguló cukrot, vagy fél szemmel figyeli világpiaci árának alakulását és ha hónapokig drágulást lát, akkor nagyanyáinkhoz hasonlóan bespájzol belőle.
Mihálovits András - Pénzcentrum.hu

Válasz

Egy kis kiegészítés!
Nem csak a cukor fogy el, hanem a liszt, a takarmány, így a hazai hús és tojás. Helyette jön a zsidó szemét - "E-betűs" tartósítószerekkel fűszerezett SZ@R!
Nem lesz gyógynövény - természetes gyógyítás, azaz gyógyszer és mellékhatásai.
Tehát egészség helyett: HALÁL.
Ez vár ránk, ha nem teszünk ellene.
Bezzeg biodíselnek termesztünk repét halomra!
Javaslatom:
Az összes hazaáruló libsi zsizsik 1 napig egyen biodísellel készült TECSO terméket, kannás bornak titulált sz@r igyon redbullal. Desszertnek kátrányból készült gumicukrot javasolok.
Jó étvágyat nekik!
Vállalom a tálalást 100 ezer főig!!!!!!!!!!!!!

Válasz