Egy három évvel ezelőtt, a "Világ Magyarsága"

 hetilapban (régebben: Magyar Világ-ban) megjelent cikk miatt pártfogó felügyelet alá helyeztek, Lakatos Pállal egyetemben, a kifogásolt írás szerzőjével. (Hogy miután március 12-én látogatást tettünk a Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe és a sok-sok mártír mellett Szálasi Ferenc feltételezett sírját is megkoszorúztuk; és a még mindig feltáratlan sírokban nyugvó sok ezer honfitársunk gyilkosaira emlékeztünk, éppen ezt követően rendeltek be tavaly november helyett, ez csupán a véletlen egybeesése, nem kell itt azonnal félremagyarázni semmit sem!) Hogy mennyire kézi vezérléses a jogszolgáltatás, mi sem bizonyítja jobban, e döntésről minden jogvédő, úgynevezett újságíró érdekvédő szerv hallgat. Akár csak akkor, amikor házkutatást tartottak szerkesztőségünkben, majd elvitték a számítógépünket. (Két év óta a mai napig egyébként nem kaptunk róla egy sor írást sem, hogy milyen indok alapján. Végül is tudjuk, hogy az ilyesmihez indok sem kell. Az ÁVH sem szokta annak idején megmagyarázni döntéseit. Hogy manapság már más világ járja, azt pedig a bőrünkön érezzük; nem éjszaka jönnek, hanem fényes nappal.) A kérdéses újságcikkben leírtak miatt több tucatszor rángattak be mindkettőnket rendőrségre, ügyészségre, bíróságra, miközben a felbecsülhetetlen károkat okozó bűnelkövetők felelősségre vonása ügyében egy fabatkát sem tettek keresztbe. Ellenben tüzetesen érdeklődtek, hogy honnan tudjuk, amit tudunk. (Ismerős a módi. Ezért van itt Hazánk, ahová napjainkra süllyedt.) Előfordult, hogy a Dunakeszi Rendőrkapitányságra beidéztek, majd elküldtek, mert még nem tudták eldönteni, hogy tanúként vagy gyanúsítottként hallgatnak-e meg a három éve megjelent cikk miatt. Aztán egy halom hazugságot összehordva a jegyzőkönyvben – hiába tettem azonnal panaszt, majd fellebbeztem, válasz semmi, ellenben egy, a mai jog-kiszolgálásra jellemző döntést hoztak: egy évig pártfogó felügyelet alá helyeztek, de ha kifogást, fellebbezést mernék tenni ez ellen, azon mód vád alá helyeznek és akkor megnézhetem magam. Miután túl vagyok a háromszázadik sajtóperen, már úgy gondoltam, semmi meglepetést nem tud okozni a jog-kiszolgáló szervezet, ám a pártfogó felügyeleti jegyzőkönyv, mi tagadás, eléggé elgondolkodtatott. Bár a felügyeletemre kijelölt ügyész az előírásnak megfelelően mindent szakszerűen, jogszerűen végzett, arra ő sem tudott választ adni, hogy mit jelent a jogszabályban előírt magatartási szabály, amelyet egy esztendeig meg kell tartanom. Ahogy mondta; azt mindig a pillanatnyi helyzet dönti el. (Van sapka a fejemen, vagy nincs...) Így kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy egy évig köteles vagyok meghatározott időnként a jog-kiszolgálónál jelentkezni, minden várható mozgásteremet, telefonszámomat, levelezési szokásaimat bejelenteni, lakhelyem elhagyásáról tájékoztatni őket, esetleges terveimről, ötleteimről jó időben értesíteni mindenkit, s ha éjszaka csengetnek az ajtómon, be kell engednem őket. (Két harapós kutyát már felajánlottak barátaim.) Miután a két oldalnyi jegyzőkönyvet átvettem, azon mód elhatároztam, hogy a sűrű pontokba szedett kötelezettségeimnek maradéktalanul eleget teszek, jogkövető állampolgár lévén nem szeretnék kellemetlenséget okozni e rendkívül emberséges, igazságos jog-kiszolgáló szervezetnek, ezért azon mód tértivevényes levélben kértem is a tanácsukat, hogy két évvel ezelőtt verőlegények jártak a szerkesztőségünknél, ám hiába tettünk panaszt még a legfőbb ügyésznél is, az aktatologatáson kívül egyéb nem történt. Aztán miután az egyik kapucnis úriembernek nem mondható alakban egy hivatásos rendőrt is felismerni véltünk, erről is tájékoztattuk a nem nyomozó hatóságokat, de erre sem jött semmi reagálás. Ezért a pártfogóimtól kértem tanácsot; ha ismételten meglátogatnak ezek az úriembernek nem mondható alakok, szabad-e védekeznem ellenük, vagy ez a jelen esetben már hivatalos személy elleni erőszaknak számítana? Egy cseppet sem csodálkozom, hogy erre sem jött válasz. De azért tovább folytatom a levelezést. S miután a pártfogói jegyzőkönyvben az szerepel, hogy a társadalomba való beilleszkedésemhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez segítséget nyújtanak, szeretném megtudni, hogy mivel a ledolgozott éveimből csaknem tíz évet eltüntettek, ezért a nyugdíjalapom jelentősen csökkenni fog, ha nem akadok az éveim és pénzem eltüntetőinek nyomára, milyen kompenzációs formát tudnak számomra biztosítani ez alatt az egy esztendő alatt. Azt is kérném, hogy hosszú évek óta létminimum szint alatt élek, s ha már hivatalosan kötelesek a pártomat fogni, esetleg egy kis apanázst is kiutalhatnának. Munkahelyem és lakóhelyem megváltoztatásáról szintén köteles vagyok tájékoztatni pártfogóimat, s mert a leveleimre nem adnak semmilyen választ, így ezúttal küldöm az üzenetet: tíz napig Erdélybe utazunk, egy alkalmilag szerveződött kis csapattal, hogy legalább 15-18 ezer tölgyfát elültessünk az árvíz sújtotta falvak védelmére. Tartózkodási helyem Székelyudvarhely mellett, a Hargita heggyel szemben, a farcádi, hodgyai rengeteg. Ha a társadalomba való beilleszkedésem önök általi normáinak ez a fajta munkahely-változtatás nem felel meg, felajánlom, hogy tartsanak velünk néhányan, az állományt végig nézve egyébként is egészségtelen életmódot folytatnak, keveset mozognak, gyanítom, a 800 méteres hegyoldalt gyalog képtelenek lennének megmászni. (Traktorjárat működik!) Így három legyet üthetnének egyszerre, egészségesebb életmódot folytatnának és legalább alkotó tevékenységet is végezhetnének sok év után a facsemeték elültetésével, miközben a társadalomnak megfelelő magatartásomat ellenőrizhetnék is, s mindezt kiküldetésben, csupa haszon! Ezután Gyergyószárhegyre megyünk, ahol az árvaház kis lakóinak építünk kertet, ültetünk fát, kirándulni viszünk hatvanegy porontyot. Ha túlzottan szélsőségesnek tekintenék ezt a fajta viselkedésnormát, - régi irredenta dalokat fogunk énekelni, és színdarabot is előadunk - esetleg tornából való felmentettség okán nem kívánnak részt venni a gyakorlati ellenőrzésen – kényelmesebb, ha berendelnek „elbeszélgetésre” -, a számlaszámunk hivatalos, ahol pártfogóként is lehet, teljesen hivatalosan támogatni a falu és gyermekmentő programunkat. Idén ugyanis már 50 ezer facsemetét fogunk elültetni. Jövőre is menni szeretnénk, tehát ha az idei jutalomkeretet már elköltötték, s erre a támogatásra nem futja, 2011-ben sincs késő jó útra térni. Ne sokáig töprengjenek a személyes részvételen, mert mi már április 15-ével elkezdjük a faültetést, s 22-én be is fejezzük, tehát ha harminc napos válaszadási határidőre gondolnának, akkor már tárgytalan a meghívás. Minden esetre egyedül egyikőjük se induljon neki. Sok a medve a hargitai határban és ilyenkor, a kis bocsok születésekor különösen veszélyesek. Ők nem szeretik a pártfogókat. A viszont látásra köszönést csak azért írom le, mert egy esztendeig kénytelenek vagyunk – gondolom önöknek sem leányálom a parancs teljesítése – viszont látni egymást, ezért ne nyugtalankodjanak; én visszajövök! Addig is várom a jogvédők és a szabadságjogokért küzdő pártatlanok véleményét; „vajon arányos-e minden, ahogy van?”