29 hónap telt el azóta, hogy nyilvánosságra került az újkori magyar politika legszégyenletesebb megnyilatkozása, az őszödi beszéd. Nem mi untuk meg, Ő unta meg.

A társadalom nyílt arculcsapására, - Gyurcsány Ferenc és körénk tudatosan felépített provokációjára - azért volt szükség, hogy nyílt konfontrációt gerjesszen - és ezzel egy táborba terelje mindazokat, akik elítélik a hazugságra, csalásra berendezkedett politikát. Azért volt szükség a tüntetések generálására, mert az ország teljes kifosztása előtt minden olyan erőt el kellett takarítani az útból, amely veszélyes lehetett számukra. Első lépésben azokat akarták megtörni, akik az elhangzott beszédre tettrekészen megmozdultak és nyíltan vállalták az utcai politizálás kockázatát, vagyis a nemzeti radikalizmus legjobbjait. Velük kellett először leszámolni.

Feltérképezni az erejüket, majd az elkövetkező napok utcai összecsapásaiban könyörtelenül odavágni, megtörni, letartóztatni, ellehetetleníteni mindenkit, aki ellenáll. A rendőrállammá züllesztett harmadik köztársaság pártdiktatúrája 2006 végére látható formát öltött, és az október 23-i véres leszámolás mindenki számára világossá tette, hogy nincs magyar demokrácia. A brutális rendőrattakokkal azt üzenték a megfélemlített magyar társadalomnak, hogy tartsa magát távol a közéletiségtől. A taktika bevált, a társadalom apatikusan figyelte a kormány ámokfutását, a gazdaság összeomlást. A lakkosság birkaként hagyta magát megvezetni, kifosztani és ellehetetleníteni. A valódi ellenállás szélmalomharca olyan csoportokra maradt, akik a médiaháttér, a pénzhiány, a letartóztatások ellenére éveken keresztül szembe mertek szállni az országromboló politikával, legalább olyan kérlelhetetlen módon, mint ahogyan őket támadták.

29 hónap telt el és sokat változott a világ. Egy országot kifosztó és annak lebontását levezénylő hazug ember, aki csalással lett az ami, most könnyed, teátrális mondatokkal bejelenti távozási szándékát, elsőként hagyva el az általa jéghegynek vezetett hajót. Természetesen nem magától teszi, hanem mert hitelképtelenné vált mindazok számára, akiknek benne áll a pénzük a gazdasági társasággá züllesztett Magyar Köztársaságban. Az Országot felvásárló hódítóknak most euromilliárdokat kellene belepumpálniuk gyarmatuk gazdaságába. Olyan vissza nem követelhető milliárdokat, amelyeket soha nem látnak viszont, pusztán azért, hogy ki ne mondja valaki: Államcsőd. Ha ez elhangzik, akkor már nem lehet kimenteni az összeharácsolt, összelopott vagyont.

Magyarország kómában van, mesterségesen tartja életben a kétségbeesett pénzpiac, és most olyan ápolót keresnek, aki úgy tartaná fenn a haldokló –hazaáruló- pártrendszert, hogy az minél jobb színben látszódjon. Keresnek egy manipulálható csatlóst, olyan „hiteles” embert, aki össze tudja hozni széles politikai spektrumon a - teljes kontroll alatt tartott új magyar törvényhozást. Természetesen előrehozott választások lesznek, mert államcsőd van, és a felelősséget át kell tolni azokra, akik a hataloméhségük miatt mindent hajlandók bevállalni. Szükség van a politikai lúzerekre. Az elkövetkező napokat, heteket nem nehéz megjósolni. Gyurcsány lelép, és az új kormányfő kijelöléséig bizonytalan lesz a piaci helyzet. Esik a forint, nő a feszültség mindaddig, amíg az új kormányfőjelölt szűzbeszédében bevallja azt, amit már évek óta mond a nemzeti oldal. Teljes politikai, erkölcsi és gazdasági összeomlás van. Néhány mondattal később, az új helytartó bejelenti azokat az iszonyatos gazdasági megszorításokat, ami sokkolni fogja a társadalmat. Ekkor persze a forint erősödni fog, mert a pénzpiacok urai vastapssal köszöntik a frissen debütált szolgájukat, de pénzt így sem hoznak, inkább visznek, hiszen a gyarmatokat ki akarja felvirágoztatni? Az új kormány tiszavirág életű lesz, és jöhetnek az előrehozott választások, amelyek a lakosság számára nem hoznak könnyebbséget. Tragikus időszak elé nézünk. A lassú erjedést felváltotta a gyors összeomlás. A taktikusan felépített pártrendszer pedig ne hogy azt higgyük, hogy ellenállás nélkül leteszi a fegyvert. Éppen most szivárogtatja át kapcsolatrendszerét maga által kreált pártokba, szervezetekbe, amelyek az elkövetkező időszak Magyarországának lesznek a kerékkötői. Ez a taktika már most, március 15-én körvonalazódni látszódott.

A rezsim - szokásához híven és a közérthetőség kedvéért- a nemzeti ünnepen nyitott új frontot a rendszerváltozás hívei ellen. Követve az oszd meg és uralkodj elvet, leplezetlenül baráti jobbot nyújt mindazoknak, akik - akár nyíltan, akár hallgatólagosan- elfogadják a jelenlegi államberendezkedést, vagyis a pártrendszert. A rendszer számára, 2009 márciusára már csak az az ellenség, aki megkérdőjelezi a harmadik köztársaság, azaz a pártrendszer legitimitását. Ez az elkorhadt társaság most mindenkivel le akar számolni, aki nem csatlakozik így, vagy úgy a holdudvarához, politikai feketelistára kerülnek azok, aki nem a pártok vetélkedésében látják a nemzeti „felemelkedést”. A terror, a megfélemlítés célba ért, az ezerszer elátkozott pártrendszer mérge lassan átcsepegett oda, ahol a legnagyobb kárt okozhatja. Közénk. A nemzeti radikalizmus felszabdalására indított tikosszolgálati roham megkezdődött. Pártkeretek közé akarják szorítani az ellenállást. A régi radikális aktivisták közül mára már sokan belekeseredtek a politikába, reményvesztettekké, apatikusakká váltak, feladták, ezért ők alkotják azt a réteget, akik a nemzeti ellenállókból a szélsőjobb pártpolitika felé mozdultak el. A kettő között óriási a különbség. (A nemzeti ellenállás ideológiája nem a klasszikus parlamenti leosztás szerinti szélsőjobb, hanem a legalapvetőbb igazodási közép, amely csak valódi rendszerváltás során foglalhatja el a hozzá méltó helyét.) Ezért merem kijelenteni, hogy a reményvesztett radikálisok ingoványos talajra tévedtek. Akkor veszítették el hitüket a valódi rendszerváltásban, amikor elfogadták a pártban való gondolkodást, a pártok mindenhatóságát. De nem mindenki gondolkodik így, vannak még állhatatos, kitartó hazafiak, akik hisznek a sokszínű ellenállás erejében, mely erősödik. Ez a mozgalom természeténél fogva egygyökerű, és kiterebélyesedve ellenállhatatlan. Ma ez az erő veszélyessé vált, politikai megregulázása a hatalom szempontjából időszerű. Ennek érdekében újra terítékre került a mindenkori birodalmak klasszikus három T-je, a Tiltott, Tűrt, Támogatott hármasa.

Tiltott, Tűrt, Támogatott

A kiindulási pont az aktuális diktatúra számára, tehát az: Mindenki barát, aki elfogadja a megszabott regulát és mindenki ellenség, aki tagadja a rendszer létjogosultságát.

A hatalom ezentúl a nemzetinek mondott oldalon azokat támogatja, - igen támogatja - aki pártot alapítanak és hatalmi piramist építve olyan struktúrát formálnak, mint a mai pártok.

Azokat tűri, akik petíciókkal, beadványokkal, jogi lépésekkel próbálják elérni a céljaikat, hiszen ezek a csoportok a korrupt hivatalrendszeren keresztül vakon botorkálva könnyen lassíthatók, leszerelhetők. Azokat tűri, sőt kedveli, akik bedőltek a porhintésnek, és csak kormányváltást akarnak, és azokat tiltja, akik nyíltan, kérlelhetetlenül és tevőlegesen elutasítják a jelenlegi berendezkedést, megkérdőjelezve annak legitimitását.

A hatalom nyílt gesztust, alig burkolt ajánlatot tett a formálódó radikális retorikájú pártok vezetőinek. Ennek magyarázata a harmadik köztársaság pártrendszeren alapuló ideológiai lényege, a belpolitikának hazudott mesterséges konfrontáció fenntartása. Ez az aljas stratégia szemben áll a tiltott radikálisok alapvető céljával, a jelenlegi pártrendszer teljes lebontásával és felszámolásával.

Mindazok, akik bármilyen módon, bármilyen célból, bármilyen ideológia alapján elfogadják a ránk kényszerített berendezkedést, vagy netán ahhoz viszonyítják politikai mondanivalójukat, azok hamarosan a globális gyarmatosító rendszer eszközeivé válnak. A hazában, államban, nemzetstratégiában gondolkodó magyar, a pártpolitizálás mellett semmilyen érvet nem tud felsorakoztatni, mert annak viszonyrendszere eredendően idegen érdekeket képvisel. Magyarul fogalmazva: Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

A pártok szűk klikkek magánérdekeit képviselik mindaddig, amíg azok pénzzel támogatják őket. A mai pártoknak a vezetői egyszerűen bérpolitikusok, törekvésük bejutni az államapparátusba, ott gyökeret verni, pozíciókat szerezni, és állandósítani helyzetüket. Ma a pártoknak a népképviselethez semmi köze nincs, vagyis, ha valamelyik párt eléri az áhított célt, akkor szükségszerűen szembefordul a lakosság nagyobb részével, később választóival is. Pontosan ezért támogatja a hatalom a tevékenységüket.

A tűrt kategóriában szereplő szervezetek tevékenysége teljesen semleges, mert bár tagadják a politikai berendezkedés legitimitását, mégis a meglévő hivatali rendszert szeretnék felhasználni annak lebontására. Miután ez a hivatalrendszer nyíltan a politikai elit csatlósa, ezért törekvésük csupán szélmalomharc mindaddig, míg a hivatalnokok rendje fel nem lázad urai ellen. Ez a helyzet akkor következhet be, ha a rendszer a válság miatt már nem tudja fenntartani, finanszírozni bérrabszolgáit. A kormányváltást követelők lényegében olyan állhatatos pártszimpatizánsok, akik egy szűk vertikumú rendszerkorrekcióban látják a megoldást. Tevékenységükkel inkább erősítik, mint gyengítik a jelenlegi hatalmat, ezért politikailag ingatagok. Megtűrtek.

A tiltott kategóriába tartoznak mindazok, akik felvállalták a nyílt nemzeti ellenállást nemcsak szóban, tevőlegesen is, akik nemcsak beszélnek, tesznek is céljaik elérésének érdekében. Ezeket a csoportokat a hatalom nyers fizikai brutalitással akarja megfélemlíteni, le akarja söpörni, de nem a tömegbefolyásuk miatt, hanem azért, hogy a megfélemlített szimpatizánsaik a támogatott, vagy a tűrt csoporthoz csatlakozzanak. A hatalom a nemzeti radikalizmust a támogatott kategóriának a karámjába akarja terelni, ott akarja meggyökereztetni az elkövetkező rendszer díszvirágait, a megmondóembereket. Ma már nagyon kell egy szelep a kitörni készülő gőz leengedéséhez, hiszen a társadalom elégedetlen. Ehhez a szelephez az kapja a kulcsot, aki a legnagyobb engedményeket – büntetlenséget pl. - ígéri a pártokráciának. A verseny még közel sem lefutott, csak most indult meg igazán a tülekedés a leglojálisabb radikális versenyben. Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban tanúi lehetünk különböző, magukat radikálisnak meghatározó szervezetek, pártok, szövetségek nagygyűléseinek, akiknek jószándéka első hallásra megkérdőjelezhetetlen, akiknek mondanivalójában még keresve sem találni kifogást, és akik hirdetni fogják mindazt, amit hallani akarunk. Többnyire azt akarják elhitetni, hogy nem ismerik a megalkuvást, miközben titkon az országépítés helyett a hatalom felé törekednek.

A tiltott civil szervezetek összessége jelenti a jelenlegi hatalom számára az igazán veszélyes valódi civil ellenállást. Teljesen mindegy, hogy köztük milyen a stílusbeli, szervezeti kapcsolódás, milyen stratégiát követnek, még az is másodlagos, hogy egyáltalán van e kapcsolat közöttük. Lényeg az, hogy a hatalom immár fizikálisan is fellép ellenük, és ez legbiztosabb jele annak, hogy jó úton járnak. Nagy változások előtt áll az ország. A valóságos ellenzék fizikai fenyegetettsége mindig egy rendszer bukásának a legbiztosabb előjele. Március 15-én nem lettünk megfélemlítve, hanem éppen ellenkezőleg. Köszönjük a leckét. A hatalom ismét elkövette azt a baklövést, hogy a kedvenceit támogatva egy táborba terelte az igazi ellenállókat, és ezzel még tisztábbá tette a képletet.

A valódi radikalizmus március 15-én ismét beleröhögött a még a látszatra sem adó diktatúra képébe. Bátran szembenézett a fizikai terrorral, a brutalitással, a kordonokkal - mint mindig - és a legnehezebb helyzetben ismét felvállalta önmagát. Félreértés ne essék, nem vádolom sem árulással, sem megalkuvással a támogatott, és a tűrt szervezetek szimpatizánsait, hiszen bízom a hazafiak józan, bölcs gondolkodásban, és abban, hogy egyre többen veszik észre a hatalom számukra előkészített csapdáját. Bízom abban, hogy vezetőik egoizmusán, hatalomvágyán és a megalkuvásán felülemelkedik az áldozathozatalra képes tömeg hazafisága, aki a megfelelő pillanatban a közös fellépésre és nem a taktikázásra törekszenek. Persze tudjuk jól, hogyan működik a mesterséges megosztás, a szalámitaktika, éppen ezért, ebben a helyzetben a szolidaritás mindennél fontosabb. Az igazi erőnk az egymásnak nyújtott baráti jobb. Mindazok, akik erre időben képesek, azok fogják megnyerni maguknak a tetterős embereket.

A Gyurcsány-éra vége nem a pozitív változások kezdetét jelenti, hanem egy annál is sötétebb korszak kezdetét. A diktatúra taktikát váltott és nem szabad engedni hogy beszivárogjon közénk. Tudatosan figyelnünk kell külső és belső környezetünkre, valós nemzeti érdekeinkre. hogy elkerüljük a csapdákat, és felismerjük és elkerüljük a ránk kényszerített hamis regulát. Isten áldja Magyarországot.

Tatár József

Rendszerváltó Fórum - MNÁSZ