Tácsi István: "A magyar nemzet azért lehet sikeres a sportjátékokban, mert a törzsfejlődéséből adódóan, még az utóbbi ezer éves üldöztetésünk ellenére is genetikailag, a génjeinkben hordozzuk azt a társadalmi többletet, amit a sport volt képes adni népeinknek."

A magyar nemzet ismét óriási sikert ért el ezen az olimpián. Az országok közötti éremtáblázatban a 9. helyet értük el, vagyis ismét bekerültünk az első tíz ország közé. Olaszország van előttünk, Ausztrália pedig utánunk a tízek csoportjában. Addig a pontversenyben 127 ponttal a 13. helyen végeztünk, de az újkori olimpiák átlag pontversenyében ezzel együtt is a 8. helyen állunk. Két hasonló méretű ország összehasonlító adata: Ausztria a gazdag szomszédunk érem nélkül maradt, pontversenyben 13 ponttal a 65.-ek, és Izraelnek is mindösszesen 3 pontot sikerült szereznie, így ők a 90. helyet érték el a pontversenyben, és az éremtáblázatban meg sokadmagával a 86.-ak, vagyis érem nélküliek.

Felvetődő kérdés: a nagy magyar sikerek a világ sportjátékaiban akkor most genetikailag öröklött tulajdonságunk, vagy véletlen események következményei, netán monetáris tényezők eredményei-e?

A fenti kérdés elemek megválaszolását kezdjük a történelmi tényezők felvázolásával. Az újkori 19-21. századok egyik legszebb nemzetközi gyakorlata fejeződött ki az ötkarikás olimpiai mozgalom felélesztésében és folyamatosságában. A négyévenkénti sportjátékok eszmeiségében az emberiségnek az a célja látszik megvalósulni, hogy jobban tennénk, mert az életünk mégiscsak szerencsésebben folyna, ha az egymás megbecsülése, mások eredményeinek az elismerése, vagyis a természetes versengés kizárólag a közös munkálkodásunkban öltene testet. De azért nem ünneprontásnak szánom, mert ez az emberi cél mégsem valósulhatott meg maradéktalanul. Míg az ókori görög olimpiai játékok idejére félre tudták tenni a népeik közötti ellenségeskedéseket, addig ez az újkorban nem teljesen valósult meg. Miként az angol olimpia (2012. 07. 27.- 08. 12) idején is tovább dörögtek a fegyverek, emberek haltak meg Afganisztánban, Szíriában, hogy csak a két legfontosabb nemzetközi konfliktust említsem.

Az 1896-ban felújított olimpiai játékok ókori eszmeiségét Kr.e. 776-tól Kr.u. 393-ig számítja az újkor embere. A dicsőségét a mai politika ezen időszakból meríti. Igen, valóban ebben a periódusban már olimpiai játékok voltak göröghonban. De valójában is „görög találmány” a sportjátékok megrendezése? Mert a római gladiátorjátékok, vagy a spanyol bikaviadalok kifejlődése abba az irányba mutat, hogy nem teljesen bizonyítható e játékoknak görög találmányként való bemutatása. Ugyanis mi az alapja az olimpiai mozgalomnak? Bizony a sport. A sport, mint testgyakorlás fogalmát a köztudottakkal ellenkezőleg, bizony az ősi magyar nyelv szülte, mégpedig az isten-portája = szent hely udvara jelentésből (az aláhúzott betűk szerint) keletkezett, az arra kijelölt hely szóképéből. Majd az ősi magyar nyelvből vette át a francia>angol>német nyelv is, miként helytelenül a Magyar Értelmező Kézi Szótár írja. Így vált az emberi kultúrevolúció során a sportoló fogalma az olimpiákon versenyzők elnevezésévé is, akik az ősi-isten portáján, testi versenyeken vettek részt. Továbbá egykoron a gyermekek testi érésének megfelelően, az ifjúság beavatásának is közkedvelt formájaként sportjátékokat rendeztek az ősi vallások és társadalmak.

Ha az olimpiák történetéből következtetéseket akarunk levonni az újkori olimpiákra vonatkozóan, akkor két szempontot kell vizsgálnunk:

1.      Miért lett olimpia az olimpia?

2.      Vajon a sport, mint az emberi kultúra legősibb területe is görög találmány-e?

Egy egyetemes érvényű feleletet adhatunk az előző pontokra: ha a sport a legősibb emberi kultúra terméke, akkor nem lehet görög találmánynak definiálni. Mármint az olimpiát görög találmánynak meghatározni. A logikai rejtvényünk megoldása a következő: maga az olimpia fogalma valóban a görög nyelvből ered, de a sportjáték önmagában nem lehet görög találmány. Csak egy esetben, ha a görögök lennének a legősibb nép, a világ ősnemzete. De mint tudjuk, az újgörög nemzet sem a világ elsődleges ősnemzete, hanem a Kr.e. I. évezred elején bekövetkezett népvándorlások által létrejött másodlagos nemzet (már az őslakóik nyelvét sem ismerik). Így a sportjátékok bizony nem a görög társadalmi gyakorlatból erednek. Legfeljebb ők őrizték meg és fejlesztették tovább a sportot, mint az egészséges életforma ősi gyakorlatát az olimpiai eszméjévé.

Az olimpiák történetéből tudjuk, Kr.e. 776-tól van adatunk arról, hogy a Peloponnészosz-félszigeten elterülő Élisz tartománynak Olümpia fővárosában az Akhaia tartománnyal közösen, négyévenkénti rendszerességgel a szomszédos testvérnépi tartományok között sportversenyeket tartottak. Majd ezt a gyakorlatot kiterjesztették a többi görög tartomány felé. Közismert mondai elem, hogy ezeken a napokon félretették a tartományi ellenségeskedéseket – kiemelten a spártaiakkal szemben – és békében rendezték meg ezeket a versenyeket. Tudjuk a történelemből azt is, hogy az Élisz tartomány lakóit az ókori olimpiák idején már, a trójai háborúk időszakában a Földközi-tenger keleti medencéjéből ide bevándoroltak alkotják. Anatóliából az AIOLOK költöznek be oda, míg az Akhaia tartományt pedig a Föníciából ideköltözött AKHÁJOK lakják. A bevándorlók beolvasztották magukba az addig itt élt testvéri pelazg ősnépeket az őskultúrájukkal egyetemben. Innen eredeztethető az előző bekezdésben leírt megfogalmazás, hogy az újgörög nemzet egy bevándorlással és népkeveredéssel kialakult ókori nép, ezért nem elsődlegesen őslakói földrészüknek.

Ha az újgörögök nem elsődlegesen a Balkán-félszigeten kialakult népek, akkor már érthetjük, hogy ugyan az olimpiáknak ők adtak nevet, de maga a sportjátékok azok nem az ő helyi találmányuk, hanem ez az elsődleges ősnép vele született hagyománya. Tehát kijelenthetjük: a sportjátékok azok az emberiség egyetemes kulturális terméke, ami nem zárja ki azt, hogy a népvándorlással beköltözött új balkáni lakók is hozták magukkal az azt megelőző őshazáikból. Természetesen a pelazg ősnép is ismerte magát a sportot, a versengő testjátékokat, de náluk, mint az ősi élet boldog és egészséges megélésének, különösen az ifjúság legfőbb nevelői gyakorlatában öltve még testet.

Sok ókori bizonyítékban maradt fenn ősi sportjátékokról szóló adat. Miként a görög mítoszokban is még a Kr.e. II. évezred idejéből: harci játékokként, vagy halotti szertartásokon sportversenyeket tartottak az elhunytak tiszteletére. De leginkább az ifjak beavatási szertartásairól vannak adatok. De találunk leírásokat arról, hogy a kezdetekben a földi istennők, a hordaszülő boldogasszonyok (matriarchák) jobbára a párjaikat is a legjobb, legerősebb sportolók közül választották. Vagyis körvonalazódik egy olyan ősi társadalmi magatartás is, hogy a nemzetségük vezérhímjeit sportversenyeken választották ki. A kezdetekben sokszor élet-halálra menő ősviadalok helyébe belépett a sokkal humánusabb sportolók közüli kiválasztódás társadalmi gyakorlata. Ennek egy régről fennmaradt népi játéka a pünkösdi-királyság legendái. Mai szaknyelven az ősi sport az egy kontraszelekciós terméke korának, mely az adott kor legkiválóbb egyedeinek a kiválasztására irányult, és talán mondhatjuk, egy pozitív genetikai kiválasztódás érdekében.

A fentiek alapján fogalmazzuk meg a sportjáték valódi fogalmát: a sport maga egy pozitív kontraszelekciós társadalmi termék, mely a faj fenntartható életének társadalmi szabályozójaként jöhetett létre. Miként egy ősi életképként, a legszebb és termékeny hordaszülő nő a párjának, a legjobb fizikai tulajdonságokkal rendelkező férfi sportolót választja, hogy a horda szaporulata a legjobb biológiai feltételekkel nézhessen a jövője felé. Ennél mélyebben azért ne menjünk bele a sport kialakulásának genetikai véleményezésébe. Ezt a hipotézist csak, mint lehetséges törzsfejlődési mozaikot vázoltam fel. A természetes kiválasztódás emberi folyamatait a versenyeztetés helyett, ma már az orvostudomány próbálja elvégezni, de bizony nem olyan látványos eredményekkel, mint az ősi sport.

Visszatérve az olimpiákhoz, nézzük meg az ókori tudati elemeit is. Miként írtam, a sport békés genetikai kiválasztódás érdekében létrejött emberi találmány. De ugyanez igaz lehet a görög olimpiai mozgalom egészére is? Sajnos nem! Ugyanis az ókori népkeveredések során háttérbe szorul a sport eredeti evolúciós gyakorlata. A népkeveredés óhatatlanul előtérbe helyezi a legerősebb népcsoport vezetési jogát. Tehát hiába lenne a kisebbségi népek közül olimpiai bajnok valaki, már nem válhat a többség vezetőjévé. Továbbá a kevert népek a szegényektől elvett gazdagságra építik uralkodói hatalmukat. Egyszerűsítve terjedni kezd, hogy a sportjátékok eszmeisége is inkább a gazdagodás irányába mozduljon el. Akinek több nyerő versenyzője van, az a kialakuló fogadásokon vagyonokra tehet szert. A sportolók is inkább már egy zacskó pénzért versenyeznek és nem az isteni babérkoszorúért. Vagyis az újgörög társadalomban megtörténik a sport pénzesítése. Leírhatjuk, hogy az ókori olimpiák nagy részben már szakítanak az ősi evolúciós szerepükkel, és egyre gyorsuló ütemben pénzjátékokra váltanak át. E folyamatban talán legmesszebbre a római embergyilkos gladiátorjátékok mennek el, de a spanyol bikaviadalok is így váltak gyilkos játékokká, de szerencsére itt többnyire a bikák végezték be az életüket, kerültek a pecsenyébe.

Merem remélni, hogy a Tisztelt Olvasó sem feledkezik meg az ősi sportjátékok fejlődést elősegítő további szerepéről a többi kultúrelem (zene, tánc, művészetek) mellett: az emberi céltudatosság, fegyelem, társaikkal történő együttműködés, kitartás, általa a munkavégzés megtanulása. Továbbá a szellemi fejlődés támogatása, a hit elfogadása, a jó erkölcsi tanok megtanulása és alkalmazása, és az ifjak beavatási szertartásaival az egészséges emberi közösségeik kialakítása. Összefoglalva: azok az őskori nemzetségek, akik egykoron (az ősközösségben) meghonosították társadalmi gyakorlatukban a sportnak mint társadalomfejlesztő biológiai erő képződésének a gyakorlatát, boldogan és kiegyensúlyozottan élhettek állandó territóriumaikon. Mondhatjuk megalkották a népeik aranykorát a fejlődésükben.

A természet törvényeiből kifolyólag, az állandó és víz menti élőhelyeken élő, az első történelmi embertípus matriarchális közösségei azok, ahol kialakulhatnak magas szintű kultúrák, köztük a sporttal. De az is törvényszerű, hogy a felszaporodó emberi közösségek okán, létrejönnek a patriarchális pogány és nomád pásztornépek, a csak legeltetéssel hasznosítható földrajzi övezetekben. Ezek a népek időszakról-időszakra vándorolva nyájaikkal, tartják fenn életfolyamataikat. Tehát nem tudnak egy állandó emberi közösséget alkotni maguknak, ahol a közkultúrájuk fejlődőképes lenne. Majd a szabadon legeltethető területeiket is belakva, kénytelenek, mint a második történelmi embertípus megvalósítóiként, a telepes munkakultúrákra visszavándorolni. A két történelmi embertípus társadalmi összeütközése elkerülhetetlen. Ebben a küzdelemben a katonailag sokkal hatékonyabb pásztornépek sorra meghódítják az ősnépeket, és a gazdagságuk elvétele mellett esetünkben a sportkultúrájukat is elveszik az ősnéptől. Mivel a hódítóknak eddig ilyen ismereteik nem voltak, átveszik a társadalmi gyakorlatát, de a hozzá társuló tudati elemeket elvetik és helyébe az ő hagyományaikat ültetik be. Értelemszerűen azokat, ami az ő hódításaikból már meggazdagodott arisztokráciájuk további gazdagodását szolgálja. Így jutottunk vissza oda, hogy megértsük, az ősi sport miért vált kincsképző elemmé a másodlagos militarista társadalmakban.

Már csak azt kell még megvilágosítani, miért tiltja be I. Theodosius római császár Kr.u. 393-ban, 1169 évnyi gyakorlata után, az államvallássá nyilvánított kereszténység okán az ókori olimpiákat? Azért mert addigra már oly mértékben pogánnyá (patriarchálissá = apajogúvá) váltak e rendezvények, az élet kioltására és erkölcstelen gazdagodásra használva a versenyeket, hogy az ókeresztény erkölcs már nem engedhette meg a további ilyen erkölcstelenségeknek a gyakorlatát.

Viszont érdemes még a történetében fellebbenteni, hogy miért is került Pierre de Coubertin francia arisztokrata szervezésével újból megrendezésre az újkori olimpiák? Bizony álságosan a béke jelszava mögött, a francia fiatalok fizikai felkészítésére az újabb háborúk megnyerése érdekében. Sajnos ezekről a sötét dolgokról alig áradozik a nemzetközi sajtó. De mi jóhiszeműen maradjunk abban a tudatban, hogy az újkori olimpiák azért kerülnek megrendezésre, hogy a fiatalok inkább versenyezzenek különféle sporteseményeken, mint háborúzzanak. Sommásan megjegyezve, mintha rajtuk múlna a háborúk kitörései?

Mára már valóban világünneppé változott az olimpiák rendezvényei. De Coubertin elültette szellemiségében, bizony ismét pénzalapú játékokká váltak e népünnepélyek. Sőt egyre inkább kirekesztővé is. Akinek nincs számottevő pénzügyi támogatója, annak esélye sincs bekerülni a versenyekre. Továbbá az egész világsportra kezd jellemző lenni, hogy az élet kioltására is alkalmas elhajlások tarkítják eseményeit. Különösen a dopping és az egészségtelen edzésmunka az, ami egyre több sportoló egészségét veszélyezteti és életét is kiolthatja. Többször hallani a médiákban, hogy egy-egy sportoló összeesik az ilyen rendezvényeken és belehal a mértéktelenségekbe. Példaként Fehér Miklós labdarúgót, a Benfika 24 éves játékosának 2004. évi mérkőzés közbeni halálát említem. Nem beszélve a politikai okokból létrejött bojkottokról sem.

Az írás vége felé a London 2012 olimpia magyar fényeiről egy összefoglaló gondolatban rögzítsük véleményünket. Mit gondolnak miért oly kiemelkedően eredményes a nemzetünk a sportokban? Azért, és most kapaszkodjanak meg: a sport, mint az emberi kultúra termékét, bizony a magyar nemzet egyenes ági ősei találták fel, még az ősközösségben. Ami nem jelenti azt, hogy az ógörögök, akik szintén a mi valódi testvérnépeink voltak, ne ismerték volna a sportjátékokat. A feltalálás helye az Atlantisz őskultúrája, amit mi a Nagy-Éden fogalmával jelölhetünk, az Afrikai-nagytavaktól és a Nílus-medencéjétől át az Eufrátesz és a Tigris folyóval határolt területen. Ezen a hatalmas tájegységen a mai magyarok ősei voltak a magas eszmeiségű elsődleges világkultúrát megteremtő nép. Higgyék el, egyenes logikai következtetésként az emberiség ősnépe nem halhatott ki, mert akkor mi mai emberek sem létezhetnénk. Csak az ellenségeink akarják eltitkolni valódi ősiségünket a világtörténelem totális meghamisításával. De ha már a mi őseink voltak az emberiség indoeurópai ősnépe (europid rasszként), akkor egyértelműen kijelenthető, hogy az emberiség ősnyelve sem más, mint a magyar nyelv ősisége. Mivel e dolgozatnak nem lehet célja a magyar nemzet teljes törzsfejlődésének a feltárása, meg kell elégednünk az előző sorok kijelentéseivel. Megjegyezve, hogy mondataim igazát minden téren bizonyítani tudom (lásd: http://www.fiberweb.hu/taara honlapomban).

A magyar nemzet azért lehet sikeres a sportjátékokban, mert a törzsfejlődéséből adódóan, még az utóbbi ezer éves üldöztetésünk ellenére is genetikailag, a génjeinkben hordozzuk azt a társadalmi többletet, amit a sport volt képes adni népeinknek. Miként fentebb írtam! Tehát ha egy társadalom az egyedei természetes versengéseit képes a sport keretében levezényelni, akkor nekik nincs szüksége a társadalmi feszültségeknek háborúkkal való levezetésére. Ha a mai gyakorlatban, a másokat halálba küldő háborús vezetők is a sport terén döntenék el, hogy ki legyen a legerősebb vezérhím, így ki legyen a világ ura, akkor valóban eljöhetne a militarizmus világvégéje. De gyanítom, ha ma egy hadvezért vagy politikust a futópályára állítanánk, hogy versenyfutásban döntsenek a sorsukról, akkor többségük ott kapna szívrohamot, mert fizikailag annyira elpuhultak, nem hogy egy sport versenyt megnyernének.

A bevezetőben feltett kérdések megválaszolásában mégegyszer szögezzük le: a magyarok azért sikeresek az újkori olimpiákon, mert mi, az első történelmi embertípus leszármazottai „találtuk” fel, és ősidők óta alkalmazzuk kultúránkban, ezért genetikailag kitörölhetetlenül génjeinkbe ivódott a sport szeretete. A fenti magyarázatok szerint abszolút kizárható, hogy a véletlenek játszanának szerepet a sikereinkben. A monetáris tényezők sajnos a mi szerepléseinkből sem hagyhatók ki, de mint láttuk a példákon, a nálunk sokszorosan gazdagabb országok már annyira elkényelmesedtek, hogy pénzért sem hajlandók a versenysportokat művelni. A magyar emberek sportszeretete csak az esetleges végleges eltiprásunkkal írható felül. De vigyáznunk kellene nagyon, mert az ellenségeink azért pontosan tudják, hogyan vethetnének véget az emberiség (egyik) ősnemzete újkori sportsikereinek.

Végezetül szeretnék gratulálni én is az olimpikonjainknak a fényes szereplésükért és az éremszerzéseikért. Szubjektíven pedig szeretném mindenki példaképének ajánlani a többiek mellett, Risztov Éva 10 km-es távúszónk példamutató versenybeli és emberi tulajdonságait. Feltéve, ha a példamutatását magáévá tenné nemzetünk, bizony nem kellene félteni a magyar jövőt egyetlen ellenségünk kihívásaival szemben sem.

Vaskút, 2012-08-16.

Tácsi István