A MAGYAROK EGYETEMES TEREMTÉS MONDÁJA Tácsi István (Véleményüket várom http://www.fiberweb.hu/taara honlapomból is elérhető levélcímemre, vagy a 20 / 552 45 04 telefonra) Eredeti melléklet letöltése A rendelkezésemre álló forrásaimból, elsősorban: Pesti Páter és Badiny-Jós Ferenctől a „Magyar Biblia”; Wass Alberttől a „Válogatott magyar mondák”; és nem utolsósorban a saját művem „A Magyarok Istene, az ősi Napisten újra fénylik” című könyv alapján, a történelmi hűségre törekedve, reményeim szerint hitelesen helyreállítva, elsőként újraírtam a középkorban elveszett A magyarok teremtés mondáját. Másodikként pedig a Csodaszarvas mondánkat. Ha érdeklődésüknek megfelelően elolvassák, megérthetik belőle, hogy miért kellett elpusztítani a nemzetünk mindazon ősi írásait, rovásírásos irodalmi remekeit, amelyek az ezer éves feudális államiságunk előtt keletkeztek. Azt a célt tűztem magam elé, szeretném, ha kiolvasható lenne az újraírt mondából, miszerint a mi nemzetünk az, amelyikre legjobban illik az emberiség ősnemzete kifejezés, és a történetünk a legrégebbi az indoeurópai népek között. Kérem, ismerkedjenek meg elsőként az elveszett ősi teremtésmondánk felújításával. A MAGYAROK EGYETEMES TEREMTÉS MONDÁJA Csillagászati magasságokban, határtalan szeretettel a szemében, a leendő világunk közepén, a szeplőtlen Semlegességében élt a Nagy Egy, a TEREMTŐ-ÚRMAMA a Minden felett, s alatta nyugodott a Csend. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Benne élt a Szellem, a Lélek és az Erő. Mozdulatlanságában gyűjtötte magába a fényt és hordozta a szíve alatt a belőle gyarapodó gyermekét, az ősanyagot, s benne a megszületendő új élet ígéretét. Mikor eljött az ideje, mint a földi asszonyok, megszülte a magába szívott ősanyagból az új világot, s az ősvízben az élet ígéretét. Miként a földi leányokat a szülésük után már asszonyoknak nevezik, nevezzük mi is az anyagi világunkat megszülő Úrmamánkat a nagy jelző mellett: NAGYBOLDOGASSZONYNAK, akit miként őseinktől tudjuk, a magyarok Istenanyjának is hívnak. Nagyboldogasszony anyánk a legteljesebb boldogságában és határtalan bizodalmával szüli meg az új anyagi világunkat, benne elsők között az egyszülött fiát, a Napot, és az életet megteremtő isteni őserővel látja el. Majd az Istenfia segítőjének két testvérét, a hozzája tartozó Világosságot és Sötétséget – Úrmama leányaiként nevezzük őket megkülönböztetve Kis-, vagy egyszerűen csak Boldogasszonynak –, meg a Holdat, valamint a többi égitesteket és csillagokat. Így lett nekünk a Nap égitest a Napistenünk (piros vagy a vörös jelképpel), az ÚR-ISTEN, a kezdet, akinek a teremtő erejét: a meleget, a világosságot és a jókedvét a sugárzó fényébe, a napsütésbe helyezte. Feleségéül adja mellé a Holdat, mint Holdistennőt, aki Szín (Ezüst) Istennőként is, a magyarok címerének négy ezüst sávját és a magyarok zászlajának fehér színét is megjeleníti. Azzal, hogy az így megteremtett Istenpárosnak, együtt a világ ciklikusságával immár semmi se hiányozzék az élet megteremtéséhez. Legyen úgy – mondotta: miképpen a Mennyben, azonképpen lent a Földön is. De még mielőtt mindenkihez elérkezne az alább mesélendő Világügyelő, az emberiség tanítója, hogy mindenki kérdésére feleletet adjon, előlegezzük meg az alábbi magyarázatunkat. A Napisten és a Holdistennő házasságát ne úgy értsük, mint egy „csúnya” emberi testvérházasságot, hanem úgy, miként a Nagyboldogasszony anyánk megszüli az anyagi világgal az összes égitestét, és amelyek mind teljesen azonos anyagból állanak, ezért csak mondailag édestestvérei egymásnak, legyenek azok: a Nap, a Hold, a bolygók, a csillagok, és akár irdatlan millió fényévekre is távol egymástól. Tekintsük Őket egy mennyei, vagyis a földi élet megteremtésére esküdött házaspárnak. De ugyanígy az úrnépek között is, a legerősebb összetartozás érdekében élt ez az isteni hagyomány, miszerint a nemzetségeik minden tagját a testvérüknek tartották, és testvérnek szólítottuk egymást. Csak azok, akik rossz szándékkal fordították le az őseink írásemlékeit, értették félre, hogy egyik-másik ősünk a testvéréhez ment volna férjhez, vagy fordítva. Ezért sohasem édestestvéreket kell értenünk az őseink testvérházasságán, hanem csak a nemzetségük egy, legyen az akár a legtávolibb tagját. Az egyetemes világteremtés magyar mondája első fázisának feltáró leírását, folytassuk most Wass Albertnek a Teremtés története soraival: „Magosan fönt, az ég kékjén is túl, napsugár-sátrából igazgatta Úr-Isten a világot, két édes testvérével, a napsugárba öltözött BOLDOGASSZONNYAL és az éjszaka sötétjébe öltözött ÖRDÖNGASSZONNYAL együtt. Mikor a földi élet teremtésére került a sor, a sivár pusztaság szépítését két testvérére bízta az ÚR. Boldogasszony kioldotta hajának hét aranyos tincsét, s ahol megérintette velők a földet, hét hatalmas folyó támadt ott nyomban. Ugyanakkor Ördöngasszony is megérintette hajával a földet, de az érintése nyomán ingoványos mocsarak keletkeztek. Míg Boldogasszony megteremtette a szorgalmas és hasznos méhecskét, azalatt Ördöngasszony rászabadította a földre a mérges, bár nem haszontalan darazsat. Boldogasszony beültette a Földet, jó gyümölcsöt termő fákkal és bokrokkal, hasznos növényekkel, jóízű gombákkal, de alig végzett vele, Ördöngasszony nyomban odaültette közéjük a mérges gombákat, mérges gyomokat és mérges gyümölcsöket termő fákat és bokrokat. Mikor Úr-Isten meglátta, hogy mit cselekedett Ördöngasszony, eltiltotta a teremtés további munkájától. Haragjában Ördöngasszony leereszkedett a tenger fenekére, hogy onnan hozzon föl szájában agyagot, amiből megalkothatná saját szobrát a földön. De abban a szempillantásban, amikor szájában az agyaggal felszínre bukkant, odafönt a nap-sátrában Úr-Isten parancsot adott, hogy minden, ami a földön van, növekedni kezdjen, így aztán Ördöngasszony szájában nagy hirtelen elkezdett növekedni az agyag is, de olyan gyorsan, hogy majdnem megfulladt tőle szegény feje. Szép arca eltorzult és majdnem feketévé kékült a kíntól. De utolsó pillanatban még ki tudta köpni szájából az agyagot, s ahol földre esett az Ördöngasszony szájából kiköpött agyag, ott azon nyomban csúnya, sziklás hegyekké változott. Mert mindaddig szép lapos volt ám a föld felszíne, akár Úr-Isten tenyere, így keletkeztek rajta a hegyek, ahol lábát töri a ló, szakadékba zuhan a birka, és vadállatok leselkednek a legelésző jószágra. Úr-Isten úgy megharagudott ettől, hogy arany kopjájával mély likat ütött a föld felszínén, s annak mélységes mélyére száműzte gonosz testvérét, Ördöngöt. Miután a Föld így szépen elkészült volt, Úr-Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot önmagából, a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt”, hogy a továbbiakban már a Földön is a természetes módon, heteroszexuálisan folyhasson a teremtés maga. „S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.” S mondá Úr Isten: – Legyen a ti és gyermekeitek hazája a Mennyek példáján ez a földi paradicsom, a NAGY-ÉDEN, mely az emberiség bölcsőjétől, a Fehér-Nílus forrásvidékétől tart egészen a Tigris-folyóig és az Ararát-hegységig bezárólag. Folytatva Wass Albert sorait: „Egy reggel az első asszony szépséges aranyvirágot (mint az egyiptomi lótuszvirág mondában) talált a sátra előtt. Fölvette, kendőjébe takarta, és vitte nagy örömmel, hogy megmutassa az urának. Ahogy az ember és az asszony együtt kibontották a kendőt, az aranyvirág helyett egy szép kis fiúgyermeket találtak benne, aki rájok mosolygott kedvesen s az asszonynak azt mondta „édesanyám", az embernek pedig azt, hogy „édesapám”. Az Úr-Isten elhatározta, hogy az általa teremtett első ember neve Világügyelő legyen s mesterségévé tette, hogy tanítójává váljon az emberiségnek, a kezdet kezdetétől mind a világ végezetéig. S feleségeként az első asszony, pedig legyen az emberiség megtartója. Világügyelő hozzá is fogott nyomban a munkához, és megtanította az utánuk született leányaikat és fiaikat, ők aztán a gyermekeiket, hogy miképpen készítsenek maguknak íjat, halfogó hálót”, megtanította őket az állattartás sokféle titkára, majd hogyan építsenek házat a családjuknak, „de legfőképpen pedig arra, hogy miképpen engedelmeskedjenek a Teremtő törvényeinek”. Nagyon ügyelt arra is, hogy amint megtanított egy férfit a haza védelmére, s egy anyát a gyermeke anyanyelvi és hazaszeretetű nevelésére, a továbbiakban már a szülőik tanítsák meg a gyermekeiket az életre, hogy sohase kelljen más idegen tanítók hamis eszméitől megfertőződniük lelkükben, mint napjainkban. „Amikor Úr-Isten látta, hogy Világügyelő irányítása alatt minden rendben haladt a maga kitűzött útján, este visszatért napsugár-sátrába aludni, s rábízta az embert saját erejére és leleményességére.” De még mielőtt aludni tért volna, megerősítette, hogy Isteni-szövetséget kíván kötni az Ég és a Föld között, az ő Választottaival. A választottak azzal köszönték meg Úr-Istenük szeretetét, az őskoruk aranykornak is nevezett gond nélküli életét, hogy sokat táncoltak és nevettek, bőséggel és vidámsággal köszöntötték ünnepeiken Teremtőiket, jókedvben és igazságban hosszú életkort élve meg. Ismét Vass Alberttől: „Hogy még gazdagabbá tegye az ember számára a földet, Világügyelő lehozta az égi mezőkről a tündéreket meg a törpéket, azok pedig magukkal hozták saját kincseiket: éneklő madarakat, pillangókat, illatozó, színes virágokat, szitakötőket és csigákat és mindenféle egyéb holmit. Mélyen lent, a föld alatt, ahova Úr-Isten haragja száműzte volt, Ördöngasszony megszülte gonosz leányát, Kincset. Kincs hamarosan csábítani kezdte a föld felszínén élő embereket a maga rejtett aranyával, ezüstjével, drágaköveivel és vakon engedve a csábításnak az emberek elkezdtek bányákat ásni a föld mélye felé, hogy megleljék a sötét sziklaüregeket, ahova Kincs rejtette el a maga földalatti ajándékait. De ahogy ezeket a sötét üregeket rendre feltárták, az arannyal, ezüsttel és drágakövekkel együtt Ördöng gonosz lidércei is sorra kiszabadultak a föld alól, és terjeszteni kezdték az emberek között a betegségeket, viszálykodásokat és rászabadították az emberre Ördöng bűneit, a gyilkolást, lopást, hazudozást s végül a legnagyobb Gonoszt is: a háborút.” Ezért ne felejtsük el itt megemlíteni, hogy azok az emberek, akik a Kincs birtokába jutottak, és féltek attól nehogy elvegyék azt tőlük, fegyverkezésbe kezdtek. Egyre őrültebb és őrültebb gyilkoló eszközöket készítettek, és ha már készen volt, akkor mit súgott nekik a Háború Istene? Használjátok fel azokat a békés emberek kirablására és elpusztítására. Bizony fel is használták az úrnépek ellen, de sajnos kiváltották a megtámadottakból is a védelmi fegyverkezést. Beindult a fegyverkezési verseny, amivel teljesen tönkreteszik Úr-Isten eddigi munkáját, teljes környezeti katasztrófába hajszolva az emberiséget. „Úgy megrontották ezek a földi életet, úgy megtöltötték gyűlölettel, hogy Boldogasszony éjjel-nappal sírt odafent az égben s könnyei megtöltötték sóval a tengereket.” Hasztalan igyekezett Világügyelő tanítani a felszaporodó emberiséget, hogy miképpen legyenek jók, szerető szívűek, becsületesek és boldogok, már egyre kevesebben hallgattak reá. Akik még igen, ezek voltak a Választottak: a magyarul beszélő úrnépek, akik a Boldogasszony teremtette hét bővizű és széles folyók mentén letelepedve házakban laktak, eleinte gyűjtögetésből és halászatból, majd sokasodva a Földön már a munkakultúrájukkal földművelésből, s mellékesen a szabad mezőiken helyhez kötött nagy- és kisállattartásból éltek. „Éjszaka fölnéztek a csillagos égre, és tudták, hogy ott fönt a magasban valahol Úr-Isten vigyázza a világot, Igazsággal a jobb kezében és Szeretettel a balban.” Tiszta éjszakákon látták odafönt ragyogni Hét Küszöböt (hét bolygó), mely az Úr házához vezet. Látták a csillogó Küszöb-őrét (Hydra csillagkép = Északi Vízikígyó), s az Úr sátra körül a csillogó Szérűskertet, ahol Kaszás (Orion, régebben Scytus = Szkíta, Ozírisz = Menróth vagy Nimród) aratta a csillag-gabonát, míg mögötte asszonya, Sánta Kata (Canis Major, a Nagy Kutya csillagkép a Szíriusz csillaggal) cipelte a kosarat. Vass Albert befejező sorai: „Láthatták az égi családok útját, a Tejutat, mely csak a háborúk korától vált a Hadak Útjává, melyen égbe lovagolnak a hősi halottak, s a Nagy Göncöl szekerét, melyen olykor-olykor Úr-Isten maga szekerezte be az égi mezőket. Ilyenkor dörögtek a szekér kerekei odafönt, és amikor a lovak patkója csillagot ért, villám szikrázott keresztül az ég boltozatán. Olykor megharagudván Ördöng gonoszságain, Isten-nyilát hajított alá az Úr a földre. Máskor meg csillagba ütközött az égi szekér kereke, s a szekér derekából aláhullott hatalmas dördüléssel egy-egy Mennykő. Békés, szelíd nyári éjszakákon Boldogasszony alászállott a földre a maga saját szekerén, a Kis Göncölön, s hozott az emberiség számára gyógyító növényeket és jó gondolatokat.” Azért is választotta a bujdosást, mert a Föld népeinek egy része a Kincs bűvöletében, legelőről legelőre vándorló, pogány és nomád pásztornépekké válva, elhagyták Úr-Isten népét, megteremtették maguknak a Háború Istenét, és hatalmat adtak a kezébe. E hatalommal aztán képesek voltak az Úr-Istennel, a Napistennel is dacolni, és rá-rátörtek a békés Úrnépekre. S az így szétvált két embertípus, az úrnépek és a szemiták, a háborúkkal elkezdték irtani egymást. Ha az Úr-Isten nagy nehezen békét kötött közöttük, akkor jött a Háború Istene és kirobbantott egy másikat, és ez így megy immár ötezer éve. „Senki sem tudja, hogy hol rejtőzködik Világügyelő. Senki, kivéve a legöregebb pásztor, a táltos maga. Ő az egyetlen titoktudó, s amikor ő eltávozik a földi életből, utolsó leheletével megsúgja utódjának a titkot, így aztán nemzedékről nemzedékre száll a titok tudása, hogy az emberiség egyetlen reménye soha el ne vesszen. Magányos éjszakán, kint a végtelen pusztán egy öreg pásztor megsúgta nekem is a szent titkot. A búvóhely, ahol Világügyelő, a nagy tanítómester várakozik türelemmel, amíg az emberiség megleli végre a hozzá vezető utat, ez a titokzatos búvóhely nem egyéb, mint az emberi szív maga”. De amíg végleg visszajöhet közénk, addig még nagyon sok szenvedésben lesz része Úr-Isten választott népének, az Úrnépeknek. Vaskút, 2010-01-31. .