http://www.mazsihisz.hu/2011/04/21/elfogadhatatlan-a-tiszavasvari--csendorseg--felallitasa-4129.html

Ideje volna belátni, hogy ma MAGYARORSZÁG, a mi Hazánk olyan helyzetben van, amiből csakis minden itt élő törvénytisztelő ember együttes munkája jelenthet kiutat. Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy erre miért nem hajlandók!

El kell mondanom Önöknek, hogy a magyar rendőrség - főleg vidéken - olyan állapotban van, ami nem teszi lehetővé egyes társadalmi csoportok megfékezését, hogy azok felhagyjanak bűnöző életmódjukkal. Ez tény és pont.

El kell mondanom Önnek, hogy magyar embert éppen úgy meglopnak, kirabolnak, feldúlják otthonát ezek a véglények, mint megteszik egy zsidóval, cigánnyal, tóttal, oláhval, szerbbel. Ez tény és pont.

Ha vette volna a fáradtságot, és figyeli a valós híreket, meghallgatja az ügyben résztvevőket, talán árnyaltabban fogalmazza meg erősen elkapkodott, szélsőségesen kirekesztő véleményét. Ez legkevesebb helytelen volt. Másként fogalmazva, kérhetne inkább bocsánatot azoktól, akik a szabad magánidejükből vigyázzák fegyvertelenül, a rendőrség munkáját hatékonyan segítve minden törvénytisztelő ember tulajdonának és testi épségének biztonságát! Ez ugyanis a természettől való joguk, és belügyérek politikai hazárdírozásától, vagy egyéb társadalmi csoportok kapcsolati tőkéjéből eredő kampányfrazeológia!!!

Ön elhamarkodottan ítél meg olyan áldozatkész embereket, akik a saját testi épségük kockáztatásával vállalnak szolgálatot a magyar nemzet javára. Legyen szó gátépítésről (Lásd Magyar Gárda, akik cigányok házait is védték a homokzsákokkal, cigányokkal együtt serénykedve erejük fogytáig), vagy legyen szó egy vidéki portáról kisurranó csirkefogó átadásáról a hatóságnak.

Igen kíváncsi volnék arra, hogy hajlott korából adódó testi nehézségei lehetővé tennék-e védekezni két-három jól megtermett, tésztánhízlalt, soha nem dolgozó megélhetési kisebbségi rablótámadása esetén? Önnek éppen úgy egy semmitmondó sajnálkozó levelet küldene a rendőrség, mint a megszámlálhatatlan betöréses lopás és rablás esetén. A tettes ismeretlen marad. Ilyen módon nem felelnek meg a munkaköri feladatuknak. A mi és az Ön adójából eltartott, felesketett közszolgaként! Érti, ugye, kedves Zoltai?

Azután ha már ugyanez sokszor megtörtént, arra is kíváncsi volnék sok más magyar honfitársammal együtt, továbbra is bízna-e a magatehetetlen - mintegy tetszhalott - hatóságban, vagy továbbra is a megélhetési bűnözés kifejezést használná-e?

Nem, uram! Tudom, hogy nem. Személyes tulajdonának és a puszta fizikai létének megvédése érdekében minden eszközt hadrendbe állítana. Minden bizonnyal helyesen tenné a saját szempontjából.

Mert meg kell kérdeznem Öntől, miféle kettős mérce az, hogy bárkit a legkegyetlenebb módon meggyilkolhatnak ebben az országban semmiségért, ami neki az életet jelenti? Miféle kettős mérce az, hogy terrornak teszik ki már az iskolában ezek az alakok a tisztességes gyermekeket? Miféle kettős mérce az, amikor mások szenvedéseit egekbe magasztalják, és az őshonos, keresztény módon befogadó magyar nemzetet a sárba tiporják. Lettlégyen szó bármely befogadott nemzetiségről!

Ez nem tartható állapot! Sehová nem vezet ez a magatartás! Csakis idegen érdekek szerinti nemzetvesztő összevisszasághoz.

Törvényszerűen egy bizonyos bűnözési hullám, amit elsősorban a cigány kisebbség köreiből származók követnek el, megszüli a védekezésre a szándékot, képességet, s végül testet is ölt valamilyen szervezet égisze alatt. Így tehát aki tagadja a bűnözési statisztika számait, saját maga ellen érvel, amikor a jogos önvédelmi kezdeményezéseket terrorgépezetnek hazudja ország-világ előtt.

Ettől kezdve - remélem - beláthatja, véleménye megváltoztatásáig semmi alapja nem lehet hangos szavának, ami szó a hangerőtől és a nemzetközi kapcsolatoktól nem lehet igazabb, mint az élő magyar valóság.

Tudja, van egy mondás: „Három dolgot nem lehet sokáig eltakarni: a Napot, a Holdat és az Igazságot!”.

Valószínűnek látszik, a többségi magyar társadalom mostanában érkezett el arra a tűréshatárra, amikor ki kell mondani, hogy - ha tetszik egyeseknek, ha nem - ez pedig kérem szépen a MEGÉLHETÉSI ÖNVÉDELEM! Ezzel számolni szükséges. Hamarosan belátják a pökkhendi hatalmasságok is, hogy őket tisztelni illik áldozatukért. Ez a szó, hogy hála eddig ismeretlen volt a gépezet felől. Most megtanulnak kicsit visszafogottabban használni ékes anyanyelvünket és nem idegenszívű polkorrekt szajkózássá alázni a nemzet szolgálatát, különböző sajtóértekezleteken üzengetve, majd hajlongva besöpörni a simogató dicséretet a szöveg megrendelőitől.

Jobban tenné, ha csendesebbre fogná szavait!

És még egy megjegyzést hagytam a végére. A MAZSIHISZ honlapját behívva szembeötlő az oldal tetején egy mondat a tízparancsolatból: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad!”.
Mit hirdetnek akkor Önök, ha egy ilyen felirat mögül mutogatnak emlékeiktől üldöztetve egyetlen szó miatt, ami valaha talán a biztonságukat jelentheti majd. Mert nem tudni, meddig tart az ország jelenlegi gazdasági állapota, és meddig akadnak szemforgató gazemberek, akik a parlamentben megélhetésinek hazudják a bűnt. Gondoljon a jövőre! Aki múltból csak a szépet és jót teszi tarisznyájába, annak van jövője, az előtt nyitva minden ajtó, mert tudják, hogy nem tolakszik, nem sároz be senkit idegen érdekek szerinti megrendelés alapján! Aki mindig másra mutogat, és soha semmit, a legkisebbet és legkisebbnek sem képes tiszta szívből megbocsájtani, annak nincs, és nem lehet jövője (itt biztosan nem) - semmilyen értelemben. Az vesztes, az csendesen kihal. És úgy hal ki, hogy senki nem emlékezik meg róla.

Mi keresztények hisszük, valljuk, de legfőképpen éljük, hogy a megbocsájtás tesz emberré minden embert. A bosszú, az arra való folyamatos buzdítás lealázza önmaga előtt is a társadalmat, ami állandó félelemérzetet kelt önmagában is, és ettől erőszakossá válik. Űzött lélek marad mindaddig, amíg rá nem ébred helyzete visszásságára.

De addig bárkinek joga van a természetes önvédelemhez! A megélhetési önvédelemhez! Ha tetszik ez, ha nem!

Nos, ehhez adjon minden jóakaratú és törvénytisztelő embernek az Isten szebb jövőt!


Üdvözlettel:
Lengyel Károly

Budapest, 2011. április 22.