FEJÜNK FELETT KŐMŰVESEK (Szabadon közölhető, nyomtatható, honlapra tehető.) Van képmelléklet is: A Magyar Tudományos Akadémia 2009. június 15-i Nagy Imre emlékülésén (balról) Rainer M. János, Pálinkás József elnök, Kende Péter levezető elnök, Bihari Mihály és Boros Péter Június 4 és 16 között a naptárban nincs két hét sem, amely időbe – az éveket nem számítva – mégis három fontos nemzeti, pontosabban nemzet ellenes esemény zsúfolódik. Június 7-én voltak az európai parlamenti választások, a két idézett dátum pedig egy év híján kerek évfordulókat jelöl. Június 4-én emlékezhettünk a trianoni békediktátum aláírásának 89. évfordulójára, ami fenyegetően figyelmeztet a jövőre kerek számra. Június 16-án pedig épp az idén voltunk egy évre Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének tavalyi, 50. évfordulójától. Mindhárom időpont külön elemzést is igényelne, de főleg a tragédiák bekövetkeztének közös hátteréről kell, sajnos hiánypótlóan szólni. Tragédia-e az EP választás? Szemlélet kérdése, de abban minden politikai oldal egyetért, hogy ez a neve ellenére másról szólt. Senki nem beszélt sem az EP múltjáról, sem a leendő EP képviselők terveiről (van-e egyáltalán?). A listás szavazás mindössze közvélemény-kutatás volt, melynek eredményeként összeállt a millió forintokkal jól fizetett képviselők listája, ahol a jelöltek máris felvetették az átruházás, továbbadományozás lehetőségét. Kimaradt ugyanis, hogy az illető vállalja-e a megbízást és főleg megválasztása esetén mit szándékozik majd Brüsszelben tenni. Jószerével azt sem tudjuk, miféle frakciókba fognak majd beülni, párthovatartozás vagy éppen valamiféle hamis nemzeti elkötelezettség alapján. Aki csak belegondol az eseményekbe, az megértheti: a jól szervezett óriásplakátok csak jelentős pénzügyi háttérrel születhettek, de félrevezetésre immár egy évszázada volt mindig pénz. Hamis a jobboldal előretöréséről szólni, ami valójában a baloldal szervezett lejáratásának következménye. Orbán és köre, noha gazdasági hatalomra tör, mégsem „forradalmár”, aki tűzön-vízen küzdene a népért, hanem a felelősséget mintegy átruházza a választókra. Bár a többség választásáról sem beszélhetünk, mégis elgondolkoztató, hogy a tudatlanság ellenére mégis viszonylag sokan mentek el szavazni. Az általános politikai tudatlanság bizonyítéka az is, ahogyan a választást követően elhangzott, Sólyom László részt vett az Arraiolos-csoport államfőinek nápolyi találkozóján. A csaknem névtelen portugál kisváros olyam államközi együttműködést rejt, aminek ténye nem közismert a magyar állampolgárok előtt, nemhogy annak részleteit is ismernék. Az erről szóló tudósítások sem adnak bővebb felvilágosítást, ahogyan egy korábbi pártállami időben is történt a Moszkva és Budapest közötti kötelékben. Érdemes idézni a tudósításokból: Az európai államfők nem tekintik különösebb veszélynek, hogy a szélsőséges pártok a korábbinál sikeresebben szerepeltek a múlt heti európai parlamenti választásokon – mondta el Sólyom László köztársasági elnök szombaton Nápolyban. A csoport onnan kapta nevét, hogy az államfők első eszmecseréjüket 2003-ban a portugáliai Arraiolosban tartották. A nápolyi találkozón a házigazda Giorgio Napolitano olasz elnökön és a magyar államfőn kívül Horst Köhler német, Heinz Fischer osztrák és Anibal Cavaco Silva portugál elnök vett részt. "Nem uralkodott szomorú hangulat; a Jobbik előretörése itt senkit nem izgatott" – mondta Sólyom László, érzékeltetve, hogy a szélsőségesekre vonatkozó eredmények gyakorlatilag nem játszottak szerepet az eszmecserén. A szélsőségesek egyrészt mindössze nyolccal növelték EP-képviselői helyeik számát, másrészt a tapasztalat az, hogy a szóban forgó politikai erők képtelenek együttműködni egymással – fejtette ki Sólyom László. Mint elmondta, tájékoztatta hivatali partnereit arról, hogy az EP-választás Magyarországon "belpolitikai szavazás" volt, a kampányban sem szerepeltek európai témák. A magyar választók többsége éppúgy nem ismeri az Arraiolos-csoport lényegét, ahogyan Trianon és 1956 eseményeinek szabadkőműves hátterét, így azt sem, hogy az egész Európai Unió működtetése is ugyanazon gyökerű. A dolog fontosságára utal az írás címe, „Fejünk felett kőművesek”. Ez kiegészítendő azzal, hogy lábunk alatt is, a cím azonban azt teszi egyértelművé, hogy lényeges kérdésekben döntések a fejünk felett születnek. Így volt ez Trianonnal, de még 1956 utóéletében is a szabadkőművesek viszik a prímet. Ezt bizonyítja a Magyar Tudományos Akadémia június 15-i Nagy Imre emlékülése, Pálinkás József védnöksége alatt, Kende Péter elnökletével. Kende ugyanúgy szabadkőműves, mint az első sorban ülő Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Az elnökség tagja és előadó volt még Bihari Mihály, Boros Péter, Rainer M. János. Ők és sokan mások mindannyian 1956-nak a volt kommunista igények szerinti utóéletét biztosítják. Bihari Mihálytól ma jól hangzik annak beismerése, hogy a Nagy Imre ítéletet tulajdonképpen Kádár és Biszku hozta Moszkvából abban a korban, amikor a bírák a proletárdiktatúra alkalmazottjai voltak, a terrort a politikai bosszú szolgálatába lehetett állítani. Idézte Szénási Géza egykori legfőbb ügyészt is, aki szerint „a kommunista ügyésznek félelem nélkül kell vívni harcát”, a mindenkori osztályharcot. Mert szerintük 1956 ellenforradalom volt, amikor a gátra forradalmi bírák és ügyészek kellettek. A kor ideológiája, a bolsevik messianizmus pedig azonos azzal a zsidó felsőbbrendűséggel, mely szerint gojt ölni, kínozni, kifosztani nem szégyen, hanem erény. Az eseményre „pazar kiállítású” könyv jelent meg, A TEMETÉS címmel, amit Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája mutatott be. Családi kötődése érthető, de jelenlétével ugyanúgy rossz ügyet szolgál, ahogy korábban a Gyurcsány-kormányt is legitimálta, miként édesanyja, Nagy Erzsébet is koszorúzott már együtt Horn Gyulával. Az akadémiai hallgatóság soraiban ültek olyan 56-osok, akik szintén megalkudtak a volt (és jelenlegi!) kommunista uralommal, ami ellen pedig a konferencia szerint is épp Nagy Imre állt ki!. Az igazi 56-osok az áldozatok, a túlélők többsége is elhunyt azóta, de vannak még élő igaz emberek, akik viszont nem kaptak szót a konferencián. A könyvben a nyomdai minőség (drága kiadvány) épp a lényeg feledtetésére szolgál: mivé lett a magyar 1956? A képekből mégis kiolvasható valami: az újratemetés ökomenikus szertartásán egymás mellett állnak Donáth László, Harmati Béla és Iványi Gábor lelkészek, akik 89 előtt vagy után a mindenkori politika szolgalelkű kiszolgálói voltak. A könyvből természetesen tiszteletpéldányt fog kapni Göncz Árpádtól kezdve minden volt és jelenlegi magyar köztársasági elnök, a Vásárhelyi család, de az eseményen szó esett még Haraszti Miklósról, Mécs Imréről stb. A könyvben – dokumentumértékűen – a Történelmi Igazságtétel Bizottsága köszönetet mondott az 1989-es temetésben nyújtott segítségéért a Szabad Demokraták Szövetségének, a Magyar Demokrata Fórumnak és (többek között) a Fidesznek. Az eltelt idő pedig bizonyította, hogy a kommunizmus önfeladása után e szervezetekben gyökereztek a zsidó-szabadkőműves csoportok, melynek vadhajtásait máig nyögi a társadalom. A TIB köszönete szerint „Hazánk e napon nagy lépést tett előre a demokratikus fejlődés útján.” Amivel nem bírsz, annak állj az élére… így lehetett ez 1956-tal, de az 1989-es temetéssel is. Nagy Imre temetetlensége nem volt a végletekig tartható, és a látványos állami szertartást is ugyanazon erők szervezték, akik korábban ellene dolgoztak. És minden ezt követő helyi, országos és európai választás is ugyanarról a zsidó-szabadkőműves, liberális, nemzetellenes érdekérvényesítésről szólt, amit korábban akár emberarcú szocializmusnak is hívtak. Ha valaki még most sem érti a szabad demokraták szájából húsz éve jól hangzó antikommunista jelszavakat, az még további húsz év múlva sem jön rá arra, hogy a szintén jól hangzó Jobbik reklámok (Magyarország a magyaroké) mögött is ugyan az álságos idegen érdek munkál. Debrecen, 2009. június 15. Dr. Nagy Attila orvos, közíró