Bogár László: Pénzfegyverkezés 2011-10-12 Magyar Hírlap Az utóbbi évek és különösen az elmúlt hónapok sokszor már-már apokaliptikus hangulatú globális válságörvényei a pénzt minden eddig elképzelhetőnél fontosabb "főszereplővé" avatták. Érdemes lenne tehát kicsit eltöprengeni azon, hogy mi is az a "valami", ami - pontosabban a legtöbbünk számára: aminek hiánya - olyan brutálisan nyomult be az emberi létezés legintimebb terébe. Először azt kell rögzítenünk, hogy a pénz valójában "médium", és arra szolgál, hogy közvetítse az emberi társadalmakban zajló, az idők folyamán egyre komplexebbé váló anyagi cserefolyamatokat. Ez azonban csak a pénz technikai, tárgyi felszíne. Az idők kezdetén a pénz ontológiai mélyszerkezetében valójában egy döntő fontosságú szakrális funkció lakozott. Ez arra szolgált, hogy segítségével szimbolikusan megjeleníthető legyen a közösségnek az emberi teljesítményekre vonatkozó értékítélete. A tradicionalitás létmódjának szakrális pénze tehát azt tette mindenki számára egyértelművé, hogy aki rendelkezik vele, az olyan anyagi és/vagy szimbolikus teljesítményt nyújtott, amelyet a közösség ezzel a "jelvénnyel" kíván elismerni. Nem véletlen, hogy az első aranypénzeken is már ott volt a szakrális rend földi helytartójának, az uralkodónak a képmása, hogy így méltósággal ruházza fel azt, aki az uralkodó jelvényét felmutatja. Vagyis ekkor még a pénzbe vetett teljes és feltétlen bizalom elválaszthatatlan volt a pénz fizikai testétől. Mindebből logikusan következett, hogy a pénz magántulajdona értelmezhetetlen volt, hiszen ez a közösség értékítéletének jelzésére szolgált, amely funkciót nem lehetett a közösségtől elvonni, elidegeníteni. A szakrális arisztokráciának újra és újra tanújelét kellett adnia annak, hogy méltán hordozza az uralkodó jelvényét, és ha méltatlanná vált, akkor akár fő- és jószágvesztésre is ítélhették, vagyis a pénzvagyona mit sem ért többé, ha már nem volt képes arra a teljesítményre, amelyet a pénz mint közvetítő jelzett. Értelmezhetetlen volt a pénz magánfelhalmozása is, mert azt csak "Isten szerinti" célokra, vagyis a szakrális közösség épülésére lehetett felhasználni, amivel szemben semmiféle "magán" cél nem volt elképzelhető. Hasonlóan értelmezhetetlen volt a pénz kölcsönzése és a kamatszedés is. A kamat ugyanis maga a deszakralizált abszurditás, hiszen exponenciális növekedést feltételez, illetve provokál ki. Az így kierőszakolt kamat exponencialitása azonban az életet elpusztító rákos burjánzással azonos, és az erre irányuló törekvés szülte a profitot is. Az immár nem szakrális létkonstrukció lényege, hogy bármilyen tevékenység "szabaddá" válik, így azok is, amelyek sokkal több kárt tesznek a létezésben, mint amennyi hasznot hoznak. Ezt a kollektív öngyilkosságot elrejti az aktus, amely lehetővé teszi, hogy térben és időben máshol halmozódjanak fel a hasznok és a károk (költségek), és a hamis értelmezési ketrecbe zárt alávetettekkel elhitetik, hogy ha "iparkodnak", akkor majd nekik is jut a haszonból, ha pedig mégsem, akkor ez kézenfekvő bizonyíték arra, hogy nyomorúságukat csakis saját maguknak köszönhetik. Az Újtestamentum példázata arról, hogy Jézus korbáccsal űzi ki a templomból a pénzváltókat és a kereskedőket, arra utal, hogy a tradicionális szakralitás idővel minden emberi közösségben elveszítette az ellenőrzést a deszakralizálódó kereskedelmi- és pénzhatalom felett. Így jutunk el a 16. század kritikus elágazási pontjáig, amikor a katolikus egyház maga állt a deszakralizációs pusztítás élére, amikor a búcsúcédulával létrehozta a "megbocsátásipari művek" bizniszét. Majd a már meghasított egyház másik ágán Kálvin, kényszerűségből ugyan, de mégiscsak legitimálta az üzleti célú kamatszedést, és ezzel megnyílt az út, hogy a protestáns etika a "kapitalizmus szellemét" (Max Weber) kiszabadítsa a palackból. Ezzel a folyamattal a pénz is radikálisan átalakult, és a deszakralizáció fegyverévé vált. Immár arra szolgál, hogy segítségével a teremtés inverze kialakuljon. Isten a semmiből teremt valamit, a kapitalizmus globális pénzhatalmi rendszere viszont a valamiből teremt semmit, tüntet el mindent, "pénzt teremt" - ami azt jelenti, hogy megelőlegezi a jövő exponenciálisan növekvő profitjait. Ezek azonban nemcsak a jelenben nem léteznek, hanem a jövőben sem fognak, mert a létezés a szakrális egyensúlyra épül, és nem a folyamatos exponenciális növekedésre. Az emberek egyre nagyobb részét tudják rávenni arra, hogy valóságos munkájukkal megszerzett megtakarításaikat a tőzsdéken, befektetési alapokon keresztül a végzetesen hamis exponenciális délibáboknak a kergetésére áldozzák. És amikor ezt a pénzt pontosan kiszámítható módon elvesztik, akkor a valós áldozataik válnak semmivé, addig felhalmozott vagyonuk pedig szimbolikus áron a rendszer hatalmi magjának haszonélvezőihez kerül. Magyarország, "hála" cinikus kollaboráns elitjeinek, a hétköznapi önújrateremtésének kereteit jelentő valamennyi funkció felett így vesztette el az ellenőrzést. A pénzügyi, banki, biztosítási, energetikai, hírközlési, távközlési, informatikai és médiaszolgáltatások, a közműhálózatok, a kereskedelem, az élelmiszert és gyógyszert előállító és forgalmazó rendszerek mind-mind idegen érdekeket szolgáló hálózatok kezében vannak, és bármikor szembefordíthatók a magyar társadalommal. A globális hatalmi rendszer pénzfegyverei most már létében fenyegetik a magyar társadalmat, így megmaradásunk egyetlen esélyét csak a teljes szembefordulás jelentheti. Bogár László