EREDJ, HA TUDSZ !
Reményik Sándor verse

Eredj, ha tudsz ...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd sorsod hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a viágban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott,
De vállán égett az örök kereszt,
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok

Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én !
Károgva sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg.
De itthon maradok !

Akarok lenni halálharang,
Mely temet bár; halló fülekbe cseng
És lázít; visszavenni a mienk !
Akarok lenni gyújtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban éjben.

Míg a keservek lőporához ér
És akkor...

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
De itthon maradok !

Válasz

MIBEN REMÉLJÜNK?
Ölvédi László verse

Miben reméljünk? Tenhazánkban tán,
Aki elhagyott gyáván, mostohán?
Azokban, kik a békét hirdetik,
S a szent ideált szemétre vetik?
Fájó szavunkra gúnnyal felelnek,
Míg mi szenvedünk, ők ünnepelnek.
Remeg az öklöm, izzik a vérem,
A fejem szédül, kábulok, érzem. . .

SEGÍTS MEG MINKET, ISTEN AZ ÉGBEN !

Azt hiszem ez a vers, a mai politikai viszonyokat is hűen ábrázolja,
mert azok akik hazudtak nekünk "reggel este" és "éjjel-nappal" most is
szemrebbenés nélkül hazudnak, és mérgezik a közéletet.

Válasz

ANDRÁSSY ÚT 60.
Kozma András verse

Milyen színnel -- vérvörös, kéklő, sárga --
Mit írhatok egy múzeum falára?
Reményt, amely kéken ragyogott,
S e falak közt halálra fagyott.

Mit őriztünk, fényes csillagot,
Egy csillag nevében kioltatott,
Ahol a savas kádak fenekén
Arany álom porlott feketén.

A tüdőbe csap gőze, szertemarja,
Törik a csont, mely népünk összetartja.
A gyönyörű templom-boltozat;
A koponya ütéstől hasad.

Így akarták: ne álhass sose talpra,
Csússz a porban, március magyarja !
Lelked legyen dermedt és halott,
Felejtsd el az Egy gondolatot.

A terror-ház falára mit írhatok?
Eső csorog, néma kín ragyog,
Mint ami a kőből kicsapott.
Forrásként a sorsuk felbuzog.
S mintha vinné szívemnek ere,
Dobog, dobog egy nép üzenete.

Válasz

RÁNK VÁR A GOLGOTA


Álmainkat álmodják -
nélkülünk és helyettünk.
Cinikus céda bábok
köröttünk és közöttünk.

Ágyunk, vágyunk, ágyékunk
mind egy-egy reklám-célpont.
Már hitünk is műanyag,
meg a vetített égbolt.

Bűzölgő, kapzsi létben
mind-mind áruvá váltunk.
Lépünk polcról kosárba -
végső célpont a szemétdomb.

Hamvakból tégla készül,
Emlékekből új falak.
Láncra vert jövőnk szerint
kimérve minden falat.

Az új Savonarola,
ha egyszer megszületik,
őrjöngve menekül majd,
ha lesz hova, és engedik.

Az Ács farag és hallgat.
Nincsen kikért, nincsen hova -
nincs készen az új kereszt.
Most ránk vár a Golgota.


Budapest, 2004. 03. 20.

Lengyel Károly

Válasz

Biztatlak - örülj !

Lásd meg a ragyogó napot
Érezd a szellő fuvallatot
Örülj a virágos mezőnek
Az ég tiszta kékjének
Az erdő rengetegének
A madár zengő énekének
A jószívűek szeretetének
Ha csendes folyó ringatja csónakod
Ha látod lenyugodni a napot
Örülj a tavasz első virágának
A tenger partos habjának
Erdőn átragyogó napsugárnak
Örülj a csendnek
Az emberi szeretetnek
Kik veled együtt sírnak,örülnek
Soha el nem felednek
Biztatlak,hogy nézz körül
Milyen csodás az élet
Ha örömödbe néha
Bánat is vegyül !!!

Mosonmagyaróvár.2O11.O5.17.
Dáma Lovag Erdős Anna

Válasz

PETŐFI SÁNDOR:

NEMZETI DAL


Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!


Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Pest, 1848. március 13.

Válasz

Pósa Lajos Szeresd ezt a földet!

Szeresd ezt a földet,
Ahol bölcsőd ringott,
Hol először tűztél
A süveged mellé
Rózsát, rozmaringot.
Mosolya, illata
Sírodba kísérjen. . .
Magyar föld szülötte
Lótuszért, pálmáért
Hazát ne cseréljen!
Tán derűsebb, kékebb
Másutt a menny boltja:
Sugarait a Nap
Nagyobb verőfénnyel,
Pazarabbul ontja.
A Hold is, csillag is
Szebb talán az égen. . .
Magyar föld szülötte
Ragyogóbb csillagért
Hazát ne cseréljen!
Ne hallgass a tenger
Gyöngytermő habjára,
Visszasír füledbe
A honi pataknak
Hívó csobogása.
Hallod álmodban is:
Föl-fölsír az éjben. . .
Magyar föld szülötte
Gyöngytermő tengerért
Hazát ne cseréljen!

Válasz

Ady Endre Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak
Hisz percről percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk s gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ún!
Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk.

Válasz

András Lőrinc : Magyarhon!?


E hely szent nekünk,
Ezer éve itt él nemzetünk.
Nyelvünk, hitünk egy tőről fakadt,
De Mária országa darabokra szakadt.
Szétesett mint kötés nélkül a kéve,
Idegenek szabták kényük-kedvére.
S bár itt nem vetettek csak bőven arattak,
A magyar termésből jó nagyot markoltak.

Saját földünkön idegenek lettünk,
Sajnálatot nem, megértést reméltünk.
Testvérek vagyunk és magyarok,
Nem jöttment filléres koldusok.
Van hitünk, kezünk és fejünk,
Szülőföldünk az otthonunk,
Csak szívünk fáj és lelkünk vacog
Ti ezt nem érthetitek belhoni magyarok.

Magyarország! Anyaország?
Hát érzéketlen, mostoha.
Ki az idegent befogadja,
A sajátját (meg)tagadja.
Mit sem ér a haszon, ha lelked veszted azon.
Ki pénzét lesi, hasznot remél, tudhatná csak egyszer él.
S a magyar ember becsületet,
Semmi pénzért el nem cserél.

Nézzük a TV-t, Híradó,
Ütésként ér hozzánk a szó.
Szív szorul, szó szakad,
Csak keserű könny fakad.
A Remény magánnyá fajul ...
Összenézünk ...
Azért sem maradunk alul!

Ölelésre tárt karunk az egekbe lendül,
Sok-sok magyar ajkán forró ima csendül:
"Segíts, óh Mária, s Teremtő Istenünk,
Könyörülj rajtunk, mentsd meg nemzetünk!"

LÖVÉTE, 2004. december 5-e szomorú éjszakáján
- egy lövétei székely tanár ember által.

Válasz

Suttogó Magyar Behívó

Ha eljön a nap, és hazámért az életem kell adnom,
Ne kételkedj testvér, én tálcán odanyújtom!
Mert vérem minden cseppje, mi e drága földért fakad,
Azt fogja hirdetni:
Hazám, népem szabad!

De ha te úgy érzed, maradj csak otthon,
Ha rettegve félsz, nincs helyed a fronton,
Ha jövődnél jobban félted a jelent,
És hazádnak sorsa semmit sem jelent,
Ha semmit sem számít hited, és véred,
És életed inkább szolgaként éled,
Mert saját utad helyett, a másokét járod,
Ha gyermekednek is, ezt a jövőt szánod,
Ha így van, így érzel: maradj csak otthon,
Ha kell, én a vérem majd érted is ontom!

Ne ejts könnyet értem, ha majd síromnál megállsz,
Most tedd ki a zászlót, lássák, hogy te hol állsz!
Ne engem sirass, én vállaltam a sorsom,
Sírj te csak magadért, akit nem véd már az otthon!
Magadat sirasd, kinek gyarmat lesz hazája,
Hitedért sírj, ami porba lett gyalázva!
A fiadat sirasd, kinek az lesz a sorsa,
Hogy apja gyávaságát, a vállain kell hordja!

Válasz